2024. március 29., péntek

Bűvészmutatvány, tűzoltó-bemutató, elsősegélynyújtás

Családi napot szervezett a Kincse

Családi napot szervezett a Kishegyesi Nagycsaládosok Egyesülete a hétvégén a kishegyesi labdarúgópályán. A szervezők egész napos gazdag programmal várták a vendégeket. A nagyszámú gyerek mellett szülők és nagyszülők is megjelentek, bevonták a falu más civil szervezeteit is az előkészületekbe és a lebonyolításba.

Kerepes Árpád, a Kincse elnöke elmondta, hogy az önkéntes tűzoltók tűzoltó-bemutatót tartottak, a Vöröskereszt aktivistái pedig az elsősegélynyújtás alapjaival ismertették meg az érdeklődőket. A Maronka Károly Önkéntes Tűzoltótestület legifjabb növendékei, valamint az aktív felnőtt tagok is sok esetben egyben nagycsaládosok is, akik a tűzoltást egy elképzelt tűzeseten szimulálták. Valódi lángok csak ellenőrzött körülmények között, ott csaptak fel, ahol a finom ételek készültek. A Női Fórum Ügyi csapata is meghívást kapott a családi napra, ők évek óta együttműködnek a nagycsaládosokkal. A Kincse elnöke hangsúlyozta, hogy már több évre visszamenőleg sikeresen szerveznek családi napokat, ez volt a tizenkilencedik. Jövőre már jubileumot ünnepel az egyesület, megalakításának huszadik évfordulóját. A programok összeállításánál ezúttal is abból a mottóból indultak ki, hogy a nagycsaládban helyük van a nagyszülőknek, a szülőknek és a gyerekeknek. A nagycsaládosnapra ezért idén is meghívták a nyugdíjas-egyesület tagjait. Kerepes elmondta, hogy 35 nagycsalád képezi a tagságot. Az idén sikerült ismét meghívni Karlo Veliki bűvészt, akinek mutatványai hatalmas sikert arattak a legkisebbek körében már tavaly is. A Kincse elnöke kiemelte még, hogy az idei programok szervezése tovább folytatódik. Szeptember végén vezetőképzést tartanak, melynek keretében a civil szervezetek működtetése lesz a központi téma. A hagyományos disznótort és a mikuláscsomagok kiosztását is szervezik már, kiemelkedően aktív civil szervezetről van szó.

Kellemes nyár végi időben telt el a focipályán a hétvégi esemény, amelynek megszervezését a tartományi kisebbségi titkárság, Kishegyes község önkormányzata, a Bethlen Gábor Alap és a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége is támogatta.