2024. április 19., péntek

Kevesebbet exportálnak, többet keresnek

Az idei év első felében Oroszország a kőolaj és a földgáz exportjából 158 milliárd eurót keresett, legnagyobb vásárlója az Európai Unió volt. A becslések szerint az ország az ukrajnai háborúra mintegy 100 milliárdot költhetett el, erre utal az energiát és tiszta levegőt érintő kutatásokkal foglalkozó központ, a CREA jelentése.

A szakértők szerint a háború kezdete óta Oroszország 43 milliárd eurót könyvelhetett el az adóból és a vámokból érkező bevételekből is. Arról is kimutatás készült, hogy vélhetőleg az orosz hadsereg mintegy 110 milliárd eurós kárt tehetett az ukránok infrastruktúrájában. A szankciók ellenére Oroszország a kivitel csökkenését az árak emelésével kompenzálta, különösen az európai piacon. Júliusban és augusztusban az ide irányuló kivitel mértéke 25 százalékkal volt alacsonyabb, de a bevételek mégis 30 százalékkal emelkedtek.