2024. április 19., péntek
US OPEN

New York megint új bajnokot avat

Az elmúlt másfél évtizedben a Federer, Nadal és Đoković trió dolgába a nagy tornákon nem sokan tudtak beleszólni. Az Australian Openen és a Roland Garroson még csak Stan Wawrinka, Wimbledonban pedig Andy Murray nyerte el a serleget. A US Open bajnokainak listája ennél sokkal változatosabb. New Yorkban mind az öt említett győzni tudott, rajtuk kívül pedig első és egyetlen trófeáját ott szerezte meg Juan Martín del Potro, Marin Čilić, Dominic Thiem és Danyiil Medvegyev is. A bajnokság az idén sem tekint el a hagyománytól, új helyi és egyben új Grand Slam-bajnokot is avat. A negyeddöntőre senki sem maradt a régi győztesek közül, a hétfői játéknapon utolsóként Nadal és Čilić is kiesett. A nőknél csak a US Open kap új győztest, mert Iga Świątek egyedüliként – miután Kvitová és Azarenka kiestek – még versenyben maradt a korábbi GS-bajnokok közül.

Nadal négyjátszmás veresége a nyolcaddöntőben az amerikai Frances Tiafoe ellen, valamint az e meccsen nyújtott elég halvány játéka a teniszberkekben egyből nagyobb beszédtémát jelentett Serena Williams visszavonulásánál. A spanyol veterán így nem nyeri el idei 3., összesen 23. GS-trófeáját, viszont világelső még lehet, ha sem Carlos Alcaraz, sem pedig Casper Ruud nem jut be a döntőbe. Ha viszont mindketten ott lennének, vasárnapi meccsük nemcsak a trófeáról, az óriási pénzjutalomról és dicsőségről, hanem a ranglista első helyéről is dönt.

Nadal kudarca elhomályosította Serena Williams búcsúját (Fotó: Beta/AP)

Nadal kudarca elhomályosította Serena Williams búcsúját (Fotó: Beta/AP)

A negyeddöntő új párjai, férfiak: Tiafoe–Rubljov és Alcaraz–Sinner. Nők: Świątek–Pegula és Szabalenka–Ka. Plíšková.

NEW YORK. – A US Open nyolcaddöntőjében, férfiak: Tiafoe–Nadal 6:4, 4:6, 6:4, 6:3, Sinner–Ivaska 6:1, 5:7, 6:2, 4:6, 6:3, Rubljov–Norrie 6:4, 6:4, 6:4, Alcaraz–Čilić 6:4, 3:6, 6:4, 4:6, 6:3. Nők: Świątek–Niemeier 2:6, 6:4, 6:0, Pegula–Kvitová 6:3, 6:2, Ka. Plíšková–Azarenka 7:5, 6:7, 6:2, Szabalenka–Collins 3:6, 6:3, 6:2. Lányok, 1. forduló: Udvardy L.–Balus 6:1, 6:3.