2022. december 2., péntek
KÜLFÖLDI LABDARÚGÁS

Az Old Trafford régi fénye

A mindeddig százszázalékos mérleggel menetelő Arsenal is tehetetlen volt a Manchester United ellen a Premier League 6. fordulójának utolsó, egyben slágermeccsén, amelyen a szezont két vereséggel kezdő Vörös Ördögök folytatták a feltámadásukat, hiszen megszerezték sorozatban negyedik győzelmüket. A találkozó ugyanakkor másképp indult, hiszen Martinelli egy kontrából hamar betalált (12.), ám a gólt Ødegaardnak a megelőző labdaszerzésnél elkövetett faultja miatt elvették. A túloldalon viszont szabályos válasz született, kidolgozott akció végén Rashford tálalt a jobbról befutó Antony elé, aki nem hibázott (35.). A többet támadó Arsenal hasonlóan végigvitt akció végén később egalizált (Saka, 60.), de a fölényt nem tudta több gólra váltani, ellenkezőleg, az inkább gyors kontrákra építő United taktikája vált be. Előbb Fernandes adott pazar kiugratást a leshatárról induló Rashfordnak, aki húsz méterről életerősen tüzelt a bal alsóba (66.) a kilépő Ramsdale mellett, nem sokkal később pedig az angol csatár a vele együtt meglépő Eriksentől kapott labdát gyakorlatilag kihagyhatatlan helyzetben, a kapu közvetlen közelében (75.).

Rashford gólpasszt adott, majd duplázásával megnyerte a mérkőzést (Fotó: Independent/Getty Images)
Rashford gólpasszt adott, majd duplázásával megnyerte a mérkőzést (Fotó: Independent/Getty Images)

Zajlottak az események a többi topligában is vasárnap este: Olaszországban az Udinese a forduló meglepetéseként 4:0-ra letarolta a Romát.

Angol bajnokság, a 6. fordulóban: Manchester United–Arsenal 3:1. Az élcsoport: Arsenal 15, Manchester City és Tottenham 14, Brighton 13 pont stb. Francia bajnokság, a 6. fordulóban: Troyes–Rennes 1:1, Nice–Monaco 0:1. Az élcsoport: PSG és Marseille 16, Lens 14, Lyon (–1) 13 pont stb. Német bajnokság, az 5. fordulóban: Borussia (M)–Mainz 0:1. Az élcsoport: Freiburg és Borussia (D) 12, Bayern és Union 11 pont stb. Olasz bajnokság, az 5. fordulóban: Verona–Sampdoria 2:1, Udinese–Roma 4:0. Az élcsoport: Napoli és Milan 11, Atalanta (–1), Udinese és Roma 10 pont stb. Spanyol bajnokság, a 4. fordulóban: Villarreal–Elche 4:0, Valencia–Getafe 5:1. Az élcsoport: Real Madrid 12, Barcelona és Villarreal 10, Betis és Osasuna 9 pont stb.