2024. március 29., péntek

Négyszázötvenöt elsős indult iskolába

Nagykikindán az előző évek hagyományainak megfelelően Nikola Lukač, a város polgármestere, a városi tanács néhány tagjával, Valentina Mickovskival és Tóth Ramónával meglátogatták az általános iskolák első osztályos diákjait, hogy egy jelképes ajándékkal jó egészséget és sikeres tanévet kívánjanak nekik, jelentette a község hivatalos hírportálja. Az önkormányzat tagjai jártak a nagykikindai Vuk Karadžić Általános Iskolában és a Đura Jakšić Általános Iskolában, a kisoroszi Gligorije Popov Általános Iskolában, valamint a homokrévi (mokrini) Vasa Stajić Általános Iskolában.

Az idén négyszázötvenöt diák indult el első osztályba Nagykikindán, számukra az önkormányzat ingyenes tankönyveket biztosított. Erre a célra mintegy ötmillió dinárt különítettek el a városi költségvetésből. Nikola Lukač, a város polgármestere kiemelte, hogy az önkormányzat mindig ott lesz a gyermekek mellett, ugyanis a gyerekek mosolya további inspirációt és motivációt jelent számukra.

– Mindannyiunk feladata, hogy együtt gondoskodjunk a gyermekekről. A tanévkezdés új feladatokat hoz magával, amelyeket közösen kell megoldanunk. Az idén Nagykikinda városa minden első osztályos tanuló számára támogatta a tankönyvek beszerzését, ez a szülők számára kiemelt jelentőségű. Az önkormányzat a jövőben is folytatni fogja a gyermekek támogatását. Az idén eddig mintegy 164 millió dinárt irányoztunk elő az alapfokú oktatásra, hogy a gyerekek zökkenőmentesen tudjanak iskolába járni, és minden biztosítva legyen a színvonalas oktatáshoz – hangsúlyozta a polgármester.

A napokban egyébként a nagykikindai városháza dísztermében a Nagybecskereki Caritas együttműködve az ausztriai Belügyminisztériummal és az ausztriai Caritasszal a Segítségnyújtás a szerbiai befogadóközpontokban tartózkodó migránsok számára projekt keretében hatvan szegény gyermek számára biztosított iskolatáskát, füzeteket és más tanszereket.

– Ezeket a segélyakciókat az egész ország területén végrehajtjuk, ahol van a migránsok számára befogadóközpont. A projektnek a befogadóközpontokban élő gyermekek tanszerellátását kellett volna biztosítani, de tekintettel arra, hogy egyre kevesebb gyermek van a központokban, természetes volt, hogy a nagykikindai gyermekeket is boldoggá tegyük – mondta Halmai Tibor, a Nagybecskereki Egyházmegyei Caritas igazgatója.