2024. március 28., csütörtök

Lebontják a „fekete hidat”

Egyelőre nem zárják le a forgalmat Kishegyes és Topolya között – Az épülő Belgrád–Budapest vasútvonal kishegyesi kérdéseiről

Kishegyesnél nagy erőkkel dolgoznak a gyorsvasút kiépítésén. A Belgrád–Budapest vasútvonal részeként épülő szakaszt Kishegyes és Topolya között keresztezi a nemzetközi út. A közlekedést ott még a múlt század 30-as éveiben épült felüljáróval oldották meg. A napokban olyan hírek terjedtek el, hogy a felújítás miatt a felüljárót lebontják, a szakaszt lezárják, Kishegyesről Topolyára csakis az autópályán keresztül lehet majd eljutni. Sok az utazó polgár és diák, igen nagy kerülő lenne ez napi rendszerességgel. Az önkormányzat ezzel kapcsolatban a következő közleményben reagált:

„A Topolya–Kishegyes közötti vasúti felüljáró közel húsz évvel ezelőtt megroggyant, és többéves téma ennek lebontása. A gyorsvasút kiépítésének munkálatai során a közeljövőben új felüljáró épül, és a régi elbontásra kerül. A Budapest–Belgrád gyorsvasút az ország stratégiailag fontos előrehaladását szolgálja. A bontás megkezdésének a bejegyzés pillanatában nincs írásban lefektetett dátuma. A közlekedés rendjének megváltoztatására vonatkozó intézkedések meghozatala előtt a Szerbia Útjai közvállalat a közlekedésszabályozási törvények értelmében legalább 15 nappal köteles kihelyezni az erre vonatkozó jelzőtáblákat, és értesíteni az önkormányzatot a történésekről. Önkormányzatunk abban érdekelt, hogy az érintett útszakasz ne kerüljön teljes lezárásra, és használható maradjon. Ezt jeleztük az illetékeseknek. Amennyiben további információk birtokába jutunk, tájékoztatni fogjuk a lakosságot” – olvasható a közleményben.

A FEKETE HIDAT LEZÁRTÁK

Egy másik közleményből viszont kiderült, hogy Kishegyesen lezárták, majd a következő egyéves időszakban le is bontják a faluban csak „fekete hídként” ismert vasúti felüljárót. A híd vonzáskörébe tartozó területek és szántóföldek a következő egy évben az Arany János és a Temető utca érintésével érhetőek el. Az önkormányzat által kiadott értesítésben a következő olvasható:

„A Belgrád–Újvidék–Szabadka–államhatár vasútvonal tervezett felújítása és korszerűsítése keretén belül a Szerb Vasúti Infrastruktúra Rt. mint befektető és a JV CRIC-CCCC mint kivitelező 2022. április 7-e óta végzi a munkálatokat, az aláírt, korszerűsítésről és felújításról szóló kommerciális szerződéssel, valamint a magyar–szerb vasúti összeköttetéssel összhangban, a Szerb Köztársaság területén, az Újvidék–Szabadka–államhatár (Kelebia) szakaszra vonatkozóan.

A Belgrád–Szabadka–államhatár (Kelebia) vasútvonal tervezett felújítása és korszerűsítése keretén belül, az Újvidék–Szabadka–államhatár (Kelebia) szakaszra vonatkozóan, előirányzott minden szintbeli kereszteződés megszüntetése. Ebből kifolyólag bizonyos útirányeltérés szükséges, amely vasúti aluljáró és felüljáró tervezését vonja maga után. Ezzel kapcsolatban Kishegyes községben a Sziváci úton, annak az említett vasútvonallal történő kereszteződésénél (131+245 km) vasúti felüljáró kiépítése tervezett, és a kiépítés ideje alatt teljes közlekedésleállásra lehet számítani az említett szakaszon, ezért a közlekedés átirányítására lesz szükség a környező utcákon keresztül. A vasúti felüljáró kiépítése alatt a vasútforgalom teljes mértékben szünetel. A járművek az Arany János és Temető utcán keresztül haladhatnak.

Az említett vasúti felüljáró kiépítése érdekében szükséges közlekedésmódosítás, a kivitelező által végzett munkaütem szerint, 2022. szeptember 1-re tervezett, és legtovább 2023. szeptember 1-ig tart” – olvasható a kishegyesi önkormányzat közleményében.