2024. március 29., péntek

Huszonnégy magyar elsős Szenttamáson

Az önkormányzat az iskolakezdőknek ingyenes tankönyveket biztosított

A szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában az elsősök fogadását szeptember 1-jén tartották meg. Ebben az iskolában egy magyar nyelvű osztály indul 24 kisdiákkal, valamint két szerb nyelvű osztály 14-14 diákkal. A szerb himnusz után a kicsiket és a jelenlévőket először Munjin Szokola Erika igazgatónő köszöntötte, aki többek között kiemelte, az iskola felkészülten várja az új tanév kezdetét. Őt követően Milica Zarić polgármester-helyettes üdvözölte az elsősöket, magyar nyelven pedig Kocsis Krisztián, a községi tanács kultúrával és oktatással megbízott tagja szólt a jelenlévőkhöz, és elmondta, nyolc évig ő is ebbe az iskolába járt.

− Ma egy új fejezet kezdődik az életetekben, és hiszem azt, hogy a szülőknél is. Az önkormányzat a tanszercsomagok mellett az idén először biztosított ingyenes tankönyveket, reméljük, hogy ez nagy segítség lesz számotokra és a szüleitek számára is – mondta a községi tanács tagja, aki egyúttal minden kisdiáknak sikeres tanulást, jó eredményeket kívánt.

A 24 magyar ajkú kisdiákot négy éven át Ifjú Judit tanítónő vezeti, aki az ismerkedést követő rövid szülői értekezleten felvázolta az iskolakezdéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

− Az idén igen nagy osztályt kaptam, látom, hogy mosolygós, vidám gyerekek. Valójában az a legfontosabb, hogy a gyerekek érezzék azt, hogy az iskola miről szól, és hogy azért járnak ide, hogy minél okosabbak legyenek – fogalmazott Ifjú Judit.
Kiemelte, nagyon fontosnak tartja a szülőkkel való folyamatos együttműködést, mert mindkét félnek az az érdeke, hogy a gyerekek minél kellemesebben érezzék magukat és szeressenek iskolába járni.

A 2022–2023. tanév kezdetének részleteiről Munjin Szokola Erika igazgatót kérdeztük, aki elmondta, a gyakorlatban az idei tanév a régi, megszokott kerékvágásban kezdődött, nem viselnek maszkot és a fertőtlenítés sem kötelező.

− Iskolánkban ebben a tanévben összesen 464 diák tanul, közülük 171 diák magyar nyelven, pontosabban 16 szerb és 10 magyar nyelvű tagozatunk van. A magyar tagozatokat illetően el kell mondani azt is, hogy az idén két hatodik és két nyolcadik osztályunk is van. Az iskolában a nyár folyamán voltak apróbb felújítások és festések, továbbá elvégeztük az ilyenkor szokásos nagytakarítást. Kiemelhető, hogy a minisztériumi pályázatnak köszönhetően sikerült tűzhelyet, mosogatógépet és hűtőszekrényt vásárolnunk. Ami a technikai részt illeti, itt is van mivel dicsekedni, hiszen a minisztériumtól 33 laptopot kaptunk, további tíz használt gépet pedig a Schneider Electric cégtől, utóbbiakat az iskola szakszolgálata fogja használni.

Ami a tanulást illeti, két váltásban dolgozunk. Az elsősök a harmadikosokkal lesznek egy váltásban. Az első három hétben, tehát szeptember 19-éig délután fognak járni, a második meg a negyedik osztályosok pedig délelőtt, utána pedig megkapják a megfelelő órarendet – magyarázta az igazgatónő.