2022. december 8., csütörtök

Szobor a Városháza tövében

Szeptember elsején ünnepelte Szabadka a város napját, abból az alkalomból, hogy 1779-ben ezen a napon hirdették ki a város főterén: Mária Terézia magyar királynő szabad királyi várossá nyilvánította a települést. A jeles évfordulóról egész hetes rendezvénysorozattal emlékezett meg a város. Így többek például ötödik alkalommal álltak rajthoz a futók a Szabadkai Félmaratonon, csütörtökön megtartották a városi képviselő-testület ünnepi díszülését, amelyen átadták a város díszpolgára címet és a Pro Urbe díjakat, valamint pénteken a világhírű 100 Tagú Cigányzenekar fellépését is láthatta a közönség. Sőt rendezvényekből még a hétvégére is jut, többek között szombat este a Szabadkai Filharmonikusok Zenekar tart nagyszabású komolyzenei koncertet a főtéren. Bár a szabad királyi városi cím kihirdetésének nem volt kerek évfordulója, hiszen az az esemény 243 éve történt, az idei szabadkai városnap mégis különlegesnek mondható. Ebben az évben ünnepeljük ugyanis Szabadka jelképének számító impozáns Városháza és palicsi szecessziós épületegyüttes – a Vigadó a zenepavilonnal, a Női strand és a Víztorony – átadásának 110. évfordulóját. 1912. szeptember 15-én nagyszabású ünnepség keretében vették birtokba a szabadkaiak új székházukat. A nagy átadó előtt 1912. augusztus 14-én a Városházán pedig már megtartotta első ülését a városi tanács az akkori polgármester, dr. Bíró Károly vezetésével.

Mindenki, aki a városnapi rendezvények valamelyikén járt, vagy a főtéri kirakodóvásár standjai között nézelődött, esetleg csak ügyes-bajos dolgát intézve sétált át a központon, elhaladt dr. Bíró Károly szobra előtt. Az itt élőknek az emlékmű szinte fel sem tűnik már, hiszen az az elmúlt évben a Nemzeti Összetartozás Napján került felavatásra, és azóta a szabadkai mindennapok részévé vált. Ritka jelképe ez a városnak. Az alkotó formába öntött mása és nagy műve foglal helyet egymás mellett a város szívében. Az épület és az emlékmű azonban nemcsak Szabadka aranykorára hívja fel a figyelmet, hanem arra a hosszú történelmi útra is emlékeztet, ami elvezetett dr. Bíró Károly politikai tevékenységének kiteljesedéséhez és a Városháza 110 évvel ezelőtti átadásához. Mert igaz, hogy Szabadka 1779-ben nyerte el a szabad királyi városi címet, amely számos kiváltságot biztosított számára – többek között maga fölött csak a Szent Koronát és a királyt ismerte el, a város tulajdonjogot szerzett az egész határa felett, és szabadon birtokolhatta azt, saját címerrel és pecséttel rendelkezhetett, valamint a vásártartás joga is megillette –, mégis hosszú évtizedeken át a település inkább egy nagy falu képét mutatta, mintsem egy különleges státusszal bíró városét. Ezt a tényt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a XIX. század első feléről, amelybe Magyarország olyan fejlődő időszaka is tartozik, mint a reformkor, Szabadka történetéből csupán három jelentős építkezést jegyeztek fel a históriás könyvek. Mégpedig 1818-ban a főtéren felépült a gimnázium épülete, majd mellette 1828-ban egy új gömbtornyú városháza. Hosszú évtizedekkel később, 1854. december 16-án pedig átadták rendeltetésének a vadonatúj színház- és szállodaépületet.

Ezzel szemben a XX. század elején néhány év alatt szinte egymás után nőttek ki a földből a szebbnél szebb, akkoriban modernnek számító épületek, mint a Zsinagóga, a Raichle J. Ferenc-palota, a Városi bérpalota, a Takarékpénztár épülete, a Magyar Általános Hitelbank palotája, dr. Dömötör Miksa-palotája (a mai Szabadkai Városi Múzeum épülete), Roznovszky József palotája, és természetesen a Városháza és a palicsi épületegyüttes. Emellett ekkoriban villamos vitte az utazókat Szabadka és Palics között, öt helyi napilap közül válogathattak a hírek szerelmesei, és 1911-től Lifka Sándor állandó filmszínházába is jegyet válthatott a mozgóképre áhítozó közönség. A szabadkaiak többségének azóta is ezen épületek láttán dobban meg leginkább a szíve. Magam is akkor tudom, hogy visszatértem szülővárosomba, ha messziről meglátom a Városháza tornyát.

Bizony az, hogy Szabadka elnyerte a szabadkai városi címet, önmagában még nem jelentett automatikus fejlődést, ahhoz olyan feltételek együttes megléte kellett, mint a kedvező gazdasági környezet, a fejlődésre nyitott polgárok, kiváló építészek víziói és a lehetőségekkel élni tudó városvezetők. Mindezen feltételek a XX. század elején megadattak. Mind tudjuk, a fényes évtizedek után milyen történelmi viharok söpörtek végig tájainkon, két világháború, forradalmak, különböző ideológiájú diktatúrák, délszláv háborúk, gazdasági válságok. E sötét évtizedek azonban csak még szebbé tették a „boldog békeidőkre” való emlékezést. Ezen fényes korszakról is érdemes emlékezni a város napján. Szeptember elseje ugyanis nemcsak a koncertektől, kirakodóvásártól, színpompás tűzijátéktól válik nagy ünneppé, hanem attól, ha a város polgárai nem feledik el azokat, akik életművükkel hozzájárultak a jelenlegi Szabadka kialakulásához, és féltő gondoskodással óvják mindazt, amit elődeik rájuk hagytak, nem csak ezen az ünnepen, de az év minden egyes napján.