Mesevilág és zenebohóckodás

Pazar karneváli hangulat jellemezte az idei újvidéki Utcai Zenészek Fesztiválját. Ám nemcsak az első napot megnyitó francia Transe Express színház Les Poupées géantes, avagy a nagy bábjainak felvonulása miatt, hanem a fellépők sokszínűsége és a közönség felszabadultsága miatt is. Zene, tánc és öröm. Az életet ünnepelte három napon át Pétervárad óvárosa.

Az első nap kissé rövidre sikeredett, s bár a francia társulat fantasztikus produkciót mutatott be az újvidékieknek, ezt követően csak két helyszínen folytatódott a fesztivál, így este tíz órakor szinte üres volt Pétervárad. A következő két nap viszont kárpótolt mindenkit. Hét órától hajnali egyig négy helyszínen háromnegyed óránként váltották egymást a zenészek, lehetetlen volt mindenkit megtekinteni. Számos hazai és regionális tehetség (Porto monto, Fantom, Lepša Brena, Retrospektiva stb.) mellett külföldről is érkeztek vendégek, Olaszországból négy fellépő, míg Ausztráliából egy személy érkezett.

A fesztivál legkülönösebb és emlékezetesebb előadói olaszok voltak – Biz Buz, Porcapizza, GALiRò – , a közönség soraiban úgy a gyerekek, mint a felnőttek élvezettel nézték produkcióikat. A Biz Buz nem más, mint az európai utcai zene doyenje Claudio Montuori – Birdman, avagy a madárember és Massimo Bizzarri blues előadó formációja. A madárember másodszor kápráztatta el az újvidékieket, hiszen a 2014-es utcai zenei fesztiválon már elkápráztatta az embereket madárhangokat imitáló hangos füttyeivel és hipnotikus zenéjével, igaz akkor csak egyedül. Montuorit, avagy Buzt egyedülálló, mesébe és színházi előadásba áthajló előadóművészet jellemzi. Kócos, görnyedt, hippis megjelenésével szakállas koboldszerű arcával, mintha egy mesekönyvből lenne kiszakítva. Mélyre hatoló tekintete empátiát és melegséget áraszt. Művészete elvarázsol, mert ösztönös, igaz anélkül, hogy valaha is nyájas lenne.

Olyan mint egy varázslat, amely előbújik a retorika és a felnőtt világ túlzottan strukturált tiszteletreméltóságának ködéből és az igaz tudásához kapcsolódik. Madárdal, boldogan ugráló pókok, ritmus. Anómikus művészet, amely egyenesen az ember szívébe mélyed. Révülten énekel és beszél, a szavakat sokszor nem értjük, hiszen az olaszból észrevétlenül hajlik át angolba, hogy aztán primitív hangokat és grammelotot (olasz és francia szavakat utánzó halandzsa nyelv) használjon, mégis tudjuk miről szól a mese. Olyan, mintha egy nagyszülő mesélne az unokájának.

Minden az ő nagy szerelmeiből fakad, ami a természet, az utca, a blues és az emberek. Hangszerei sem mindennapiak, hiszen olyan afrikai törzsi hangszereket is használ, mint például a m’bira (kalimba), egyhúros bőgő, de basszusdoboz, különböző dudák, fúvós hangszerek, de az olasz népi harmonika, az organetto (diatonikus harmonika) is megfordul a kezében. A legfurcsább hangszerekből is harmóniát varázsol ki, amelyhez észrevétlenül, ám fontos oszlopként kapcsolódik Massimo Bizzarri blues gitárjátéka, szájharmonikája és éneke.

Ugyancsak sokan szerették multi-instrumentalista Massimo Tortella, avagy Porcapizza játékát is. Talán úgy lehetne jellemezni, mint egy egyemberes zenekar által előadott újrahasznosított zenei show. Massimo olyan hangszereken játszik, amiket saját maga épített újrahasznosított anyagokból és olyan használati tárgyakból, amelyeknek látszólag semmi közük a zenéhez. Háromhúros elektromos gitárt készített munkavédelmi sisakból és teniszütőből, dobgépet írógépből, kalimbát késekből, de a gördeszkája sem úszta meg az átalakulást, az is húrokat kapott, míg a mikrofonja egy régi vezetékes telefonkagyló.

Massimo ötletes és szórakoztató megközelítéssel alternatív utazásra vezeti a közönséget a zene világában; a rögtönzött dalokon keresztül a leghíresebb előadókig (Rey Charles, Hendrix, Bob Marley, Morphine) minden megfordul a repertoárjában. A Porcapizza a zene, a művészet és a szórakozás keveréke. Energikus és közönségbarát előadásmódja egy igazi tehetséget takar, amikor átdolgozta a Morphine zenekar Early to bad számát, az eredeti zenekar dobosa meg is dicsérte, hogy szinte jobb lett mint az eredeti.

A harmadik előadó Lorenzo Gianmario Galli – GALiRò ugyancsak a gyerekek kedvence volt és ő sem először járt Újvidéken. Az előzőekhez képest bendzsójával és hátára akasztott dobjával egyszerűnek tűnik, ám előadásmódját 2010 óta finomítja, aminek köszönhetően nevét az egész világon ismerik. Olasz és amerikai előadók örökzöld dalaival, vidám, már bohóckodást megközelítő előadásmódjával ő is sokak szívébe belopta magát.