A naptárban megtalálható megszámlálhatatlan világnapok kapcsán, amikor jeles évfordulóra emlékezünk vagy éppen egyes társadalmi csoportok helyzetére hívjuk fel a figyelmet, gyakran hangzik el a kritika, hogy azzal a bizonyos dologgal, amelyről a világnap szól, nem csak az év egyetlen napján, de egész évben törődni kellene. Nem vitatom e kritika igazságát, sőt egyes világnapokon magam is szoktam erre a megállapításra jutni. Mégis az ember egyik alapvető jellemzője, hogy a számára fontos dolgokat szereti az év egy bizonyos napjához kötni. Már a civilizáció hajnalán jeles ünnep volt az aratás befejezése vagy a téli napforduló. Még a legközelebbi hozzátartozóink, barátaink iránti szeretetünket is szeretjük külön kifejezni azzal, hogy a születésnapjukon vagy névnapjukon köszöntjük fel, ajándékozzuk meg őket, vagy éppen egy kis ünnepséget rendezünk számukra. Még akkor is, ha törődésünket az év többi napján is bizonyítjuk. A szerelmesek is előszeretettel emlékeznek meg első találkozásuk vagy éppen házasságuk évfordulójáról. Azt, hogy ezen alkalmak milyen fontosak számunkra, az is jelzi, hogy mit érez egy születésnapos, ha egy számára fontos személy nem köszönti fel őt, vagy az egyik házastárs, ha a másik megfeledkezik a közös évfordulóról.
Ahogy minden egyénnek, családnak, kis közösségnek megvan a maga ünnepe, úgy a nagy társadalmi csoportoknak, településeknek, országoknak, nemzeteknek, nemzetközösségeknek is van legalább egy piros betűs ünnepe a naptárban, amelyen az összetartozásra, a mögöttük hagyott évtizedekre és évszázadokra, valamint az előttük álló közös útra emlékeznek. Nekünk, szabadkaiaknak, ez a nap szeptember elseje. Ma reggel a Városháza előtt felvonják a város lobogóját, majd a városi képviselő-testület tart díszülést, amelynek keretében Szabadka kiemelkedő polgárai előtt tiszteleg, átadják a város díszpolgára címet és a Pro Urbe díjakat. Este pedig tűzijátékkal köszöntik a várost és polgárait.
A mai napon arra emlékezzünk, hogy 1779. szeptember elsején Szabadkán ünnepélyes keretek között kihirdették, hogy Mária Terézia szabad királyi várossá nyilvánította az addigi mezővárost, valamint hogy azzal tisztelte meg Szabadkát, hogy saját nevéről Maria Theresiopolisnak vagyis Mária Terézia városának nevezte el. Egyszóval Szabadka egyszerű településből, amelyet a földbirtokosok kényükre kedvükre adtak-vettek, ekkor vált igazi várossá, amely maga fölött csak a Szent Koronát és az uralkodót ismerte el. Iványi István városmonográfiájából tudhatjuk, hogy azon a napon a városháza előtt egy nagy emelvényt állítottak fel, amelyen a királyi biztos és a városi magisztrátus tagjai foglaltak helyet. Körülöttük kivont karddal katonák álltak. Az egész főtér zsúfolásig megtelt. Az eseményen nagy tömeg, körülbelül 12 ezer ember volt jelen (Szabadka lakossága 1778-ban 21 471 fő volt). A királyi biztos a tömeg előtt pontonként felolvasta a címet megadó királyi diplomát és magyarázatokat fűzött hozzá. Ez után nagy mulatság vette kezdetét a városban. Zeneszóval a városon átvezettek egy ökröt, amelyet levágtak és megsütöttek. Emellett az emelvényen 50 akó jó bor állt a polgárok rendelkezésére.
Szeptember elseje azóta Szabadka legnagyobb ünnepe. Igaz, a szabad királyi városi cím megadásának ma nincs évfordulója, mégis az idei városnap különlegessége, hogy abban az évben kerül rá sor, amikor a Városháza átadásának 110. évfordulóját ünnepli. Így a városnapi rendezvényeken való részvételt, amelyek legtöbbje ezen impozáns épület körül zajlik, még különlegesebbé teszi. Ezért ma ünnepeljünk és köszöntsük együtt szeretett városunkat: Szabadkát!
