2022. december 9., péntek

A mustnál dől el

A horgosi Bálint-pincészetben jártunk

A magyarkanizsai községben néhány hete, derült ki, amikor felmérték a károkat, hogy az aszály a szőlőt is sújtotta, viszont az is elhangzott, hogy a csapadékhiány ellenére is édes lesz a barack és a szőlő. Ennek jártunk utána az egyik legismertebb magyarkanizsai borásznál, Bálint Ákosnál, akinek a horgosi Tévedő-dűlőben van az ültetvénye. Ő sem volt éppen bizakodó, de mint mondta, addig, amíg a mustot nem látja, nem tud érdemben mit mondani a 2022-es évjáratról. A szüretet már megkezdték, de a munka legjava még hátra van.

Milyen szőlőfajtákból készül a Bálint-bor?

– Fehér- és kékszőlőt termesztünk. A fehérek közül a kövidinka az elsődleges szőleje a pincészetünknek, egy ősrégi fajta, továbbá a rajnai rizling, a chardonnay, a cserszegi fűszeres és a sauvignon blanc. A kékszőlők közül a kékfrankos, a pinot noir, a cabernet cauvignon, a cabernet fran és a hamburg muskotályos szőlőfajtákat termesztjük, és ezekből készítjük a borainkat.

Az idei aszály mekkora hatással volt a szőlőre?

– A szőlőt is megviseli a szárazság, ugyanúgy, mint minden más növényt, hiszen kell a víz! Ennek hiányát meg fogjuk érezni súlyban is, és szerintem minőségben is. Nincsen súlya, nincsen leve, csont-bőr szegény, így ezen a vidéken nem lesz csúcsév.

Emellett koraérésről is beszélhetünk, ugye?

– Igen, erővel érik a szőlő. Augusztus közepén kezd el színesedni jó esetben, most viszont 80 százalékban  színesek a bogyók, ami túl korai. Erővel érik a szőlő.

A mostani csapadék orvosolta-e a helyzetet?

– Persze, túléli a növény az idei évet, és reméljük, hogy kineveli a jövő évi rügyeket. Bízunk abban, hogy a jövő év jobb lesz. A csapadék talán a későbbi szüretelésű fajtákon segít, de ezt majd akkor látjuk meg, amikor leszedjük a szőlőt.

Mikor kezdődhet meg a szüret?

– Mi már elkezdtük, a cserszegi fűszeres egy korai fajtánk, azt már leszedtük, három héttel előbb, mint ahogy megszoktuk, de szeptember elején folytatjuk a többivel.

A Tévedő-dűlőben is szárazság volt (Fotó: Jenei Klementina felvétele)

A Tévedő-dűlőben is szárazság volt (Fotó: Jenei Klementina felvétele)

A már leszedett szőlőnél mekkora terméskiesés tapasztalható?

– Mennyiségben 30-40 százalékos a kiesés, mivel könnyűek a fürtök a súlyban veszítünk. A minőséget még nem tudom megmondani, de elképzelhető a hanyatlás, viszont ezt csak akkor látjuk igazán, ha kipréseljük a szőlőt és a must a hordóban lesz.

Milyen időjárásra lenne szükség az következő hetekben?

– A mostani termésnél az eső már nem fontos, inkább a száraz idő kellene, hogy a termény ne menjen tönkre, ne rothadjon meg. Ilyenkor kárt is okozhat a víz. A vékonyabb héjú szőlőknél nagyon könnyen megeshet, hogy a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadékkal megszívja a növény magát és kipattognak a szemek. Ez rothadást indít el, ettől tartunk a legjobban, viszont a gombabetegségek is ilyenkor támadhatják a szőlőt. Eddig szárazság volt, nem kellett intenzív növényvédelmet alkalmazni, majd hirtelen bejött az eső… Meglátjuk, hogy mennyire erős az immunrendszere a szőlőnek, hogyan tudja átvészelni az esetleges nagyobb mennyiségű esőt.

Milyen betegségek ütötték fel a fejüket?

– A szőlő betegségei a peronoszpóra, a lisztharmat és a rothadás, ezek tudják megtizedelni a termést. Egyedüli komolyabb kártevő ezen a részen az amerikai szőlőkabóca, amely a fitoplazmás betegséget terjeszti, ami a szőlő kipusztulásához vezet. De megvan, hogy mikor és hogyan kell védekezni ellene.

A Bálint-bor kedvelői mire számíthatnak, tudják-e hozni a megszokott színvonalat?

– A színvonalat remélem, tudjuk hozni. Mi kémiailag nem szeretünk belenyúlni a must dolgába. Megteszünk mindent annak érdekében, mint mindig, hogy minőségi boraink legyenek.