2024. március 28., csütörtök
PÉTERRÉVE

Vasárnap tartják meg a II. Őszi Fesztivált

Két év kihagyás után vasárnap ismét megszervezik a II. Őszi Fesztivált Péterrévén a Céllövölde területén. A rendezvényt a helyi Galopp Lovas Egyesület és Faragó Enikő, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének óbecsei és péterrévei falugazdásza közösen szervezi.

– Rendezvényünk fő célja, hogy a mezőgazdasági termelők a betakarítás ideje alatt egy kicsit szusszanjanak, pihenjenek, hogy egy kicsit tudjanak önmagukkal és a családjukkal foglalkozni. Ezért is döntöttünk úgy, hogy vasárnap tartjuk meg a fesztivált, mivel ez a legalkalmasabb nap arra, hogy több időt tudjanak együtt tölteni a családok. Gazdag programmal készülünk minden korosztály számára, a környező települések lakosait is szívesen látjuk. Kézműves kirakodóvásár, lovaglási lehetőség, íjászat, egész napos gyermekprogramok, zenei program és babgulyásfőző-verseny várja az érdeklődőket. A főzőversenyre mintegy húsz csapat jelentkezett be – nyilatkozott a falugazdász.

A péterrévei II. Őszi Fesztivál a Tartományi Művelődési, Tömegtájékoztatási és Vallási Közösségi Titkárság, az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör Vajdasági Magyar Szövetség óbecsei és péterrévei helyi szervezete, valamint helyi vállalkozók és mezőgazdasági termelők támogatásának köszönhetően valósul meg.