2024. április 19., péntek

Halat és vadat

Negyedik alkalommal tartották meg Magyarkanizsán a Vadásznapot

Vadhúsból főztek pörkölteket, mert a Vadásznap egyúttal főzőverseny is volt Magyarkanizsán, a Tisza-parton a hétvégén. A benevezési díjért négy kiló vadhúst – szarvast és vaddisznót – kaptak a versenyzők, de emellett láthattunk sült halat, sőt fürjlevest is. Olyan ínyencségek készültek, amiket ritkán lehet megkóstolni, de a vadásznap is egyedülálló a környéken. Talán ennek is köszönhető, hogy a környékbeli és magyarországi résztvevők, vendégek is voltak. A szervezők nevében Lackó Róbert elmondta, hogy nagy örömükre az idei rendezvénynek az időjárás is kedvezett, hét ágra sütött a nap, végig a jókedv is jellemezte az esemény hangulatát. Ritka alkalom annyi vadászt és vadászatot kedvelőt egy helyen látni, mint ezúttal Magyarkanizsán, ahol kürtszóval is kedveskedtek a résztvevőknek, így megalapozva a hangulatot. Kovács Szilveszter, a helyi Vadászegyesület vadászmesterét megszólaltatva megtudtuk, hogy az ötlet onnan indult, hogy a vadászatot népszerűsítsék és a magyarországi mintát kövessék.

Bogrács mellett még a hangulat is jobb (Puskás Károly felvétele)

Bogrács mellett még a hangulat is jobb (Puskás Károly felvétele)

– A vadászatot népszerűsíteni kell, mert sok rosszat hallunk róla, ugyanis akik nem ismerik, nem tudják, hogy is működik, elsődleges benne a természet szeretete és tulajdonképpen ez egy sport. Maga a vadászkultúra még népszerűsítésre szorul. A vadászidény április 15-én kezdődött, most madárvadászat zajlik, majd a téli vadászattal folytatódik, tehát egész évben van dolga egy vadásznak – tette hozzá a vadászmester.

Ötvenkét csapat nevezett be ezúttal a versenyre, akik teljesen benépesítették a Tisza-parti kempinget. A martonosi Kenyeres Dénes a főzőversenyek szinte állandó résztvevője, tízfős csapattal érkezett, a főszakács ő volt.

– Őzpörköltet készítünk, aminek titka van. A jó minőségű martonosi fűszerpaprikát sem hagyhatjuk ki. Az őzpörköltet lassan, legalább három órán át kell főzni – emelte ki a szakács, aki elárultra, hogy sztrapacskával és káposztasalátával tálalják az ételt.

Elkél a segítség (Puskás Károly felvétele)

Elkél a segítség (Puskás Károly felvétele)

A főzők mindegyikének megvolt a maga titka, amit a zsűri értékelt is. Vér János tápióbicskei mesterszakács szerint még mindig sokan nem tudják, hogyan kell jó pörköltet főzni.

– Nagyon fontos, hogy a hagymát ne keserítsük meg, illetve a paprikát ne tegyük rá, azt csak a főzési folyamat végén, az utolsó húsz percben kell beletenni, tehát fehéren kell megfőzni és a végén hozzáadni a paprikát. Az én kedvenc vadízem, amit tavaly bemutatóként meg is főztem, az a borz, ami nagyon finom étel – húzta alá a zsűritag, akitől megtudtuk, hogy a tálalásra is nagy hangsúlyt kell fektetni, ezt is figyelembe veszik a zsűrizésnél.

Boris Bajić magyarkanizsai résztvevő nemcsak vadászni szeret, hanem főzni is.

– A vadászat szenvedély, kihívás. Tudást és türelmet is igényel. A legnehezebb a sakál elejtése, de vadkan is nagy próbatétel. Magyarkanizsa környékén nagyon jó a vadállomány, főleg ami a nyulat és az őzt illeti. A főzőversenyen most szarvaspörköltet készítünk, de elsődleges szempont a barátkozás.

Megadták a módját (Puskás Károly felvétele)

Megadták a módját (Puskás Károly felvétele)

Hogy a hangulat még jobb legyen, vadászkürtösöket is hívtak, akik közül Héja Krisztiántól megtudtuk, hogy a vadászkürt keretet ad a vadászatnak.

– Leginkább a teríték mellett az elejtett vad tiszteletére fújjuk a vadászkürtöt. Minden vadfajnak van saját jelzése. A régebbi időben a kürt kommunikációs eszköz volt, mellyel a hajtásokat irányították. Mára a hagyományőrző szerepet vette át.

A vadászok és a főzők között rendőrt is találtunk. Goran Bošnjak nagy társaságot látott vendégül, sok magyarországi kapott helyet az asztaluknál, ahol a pörkölt mellett sült hal, de fürjleves is volt.

Goran Bošnjak szerint a vadászat életstílus (Puskás Károly felvétele)

Goran Bošnjak szerint a vadászat életstílus (Puskás Károly felvétele)

– Magyarkanizsán népszerű a vadászat, nagyon régi hagyomány. Most kicsit kevesebben vagyunk, mint évekkel ezelőtt, ami a fiatalok tömeges kivándorlása miatt van, de mi, akik maradtunk, szenvedélyes vadászok vagyunk. Nem a lövésről szól, a vad elejtése a hab a tortán, addig nagyon hosszú út áll a vadász előtt. A vadászat életmód. Én leginkább a rókára és a sakálra szeretek vadászni, a fácán, nyúl és a fürjszezon is érdekes, mindegyik a maga módján. A magyarkanizsai rendezvény egy ekkora városnak egyedülálló és becsülendő, hogy ilyen szépen megszervezték és ilyen jó hangulatban telik el.

Gondolni kell az utánpótlásra is (Puskás Károly felvétele)

Gondolni kell az utánpótlásra is (Puskás Károly felvétele)

A délutánba nyúló magyarkanizsai Vadásznapon senki sem maradt éhen, minden társaságnál barátsággal kínálták a finomabbnál finomabb falatokat, az ételkülönlegességeket, amiket nem mindennap kóstolhatunk meg.

Paskó atya volt a zsűri elnöke (Puskás Károly felvétele)

Paskó atya volt a zsűri elnöke (Puskás Károly felvétele)