2024. március 28., csütörtök

Villanyoltás Újvidéken

Sötétség borul a székváros jeles építményeire, erről tájékoztatta a lakosságot kedden este az önkormányzat.

A városi önkormányzat támogatásáról biztosította a köztársasági kormánynak a villamos energiára vonatkozó takarékoskodási javaslatát. Ennek megfelelően kedden este már kikapcsolták a városháza, a limáni egészségház, a Péterváradi híd és a Péterváradi vár díszkivilágítását.

Ezt követően tegnap estétől a Szabadság híd és a Žeželj, azaz a vasúti híd sem úszik többé fényárban. A kormány döntésének értelmében vasárnaptól lekapcsolják a Belgrádi Nemanja utca 11. alatt található kormányépület díszkivilágítását, a villanyoltást kiterjesztik a pénzügyminisztérium, valamint a gazdaságügyi minisztérium épületeire, és az elnöki palotára is.

Az újvidéki önkormányzat követi a belgrádi példát, minden, olyan létesítmény megvilágítását lekapcsolják, amelyek esetében a fény nélkülözhető. A takarékoskodási intézkedések árnyékában a városi önkormányzat felszólítja az intézményeket és szervezeteket, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez, és felelősségteljes magatartással mutassanak követendő példát az energiaválság okozta helyzetben.

A világ számos országa szembesül hasonló helyzettel, az elkövetkező időszakban mindenképpen a szóban forgó kormányjavaslat szellemében fognak cselekedni. Az intézkedések mindenekelőtt olyan helyszíneket érintenek, amelyeken nélkülözhető a díszkivilágítás, és ahol a villanyoltás nem veszélyezteti se a közlekedés, se a polgárok biztonságát.