2022. december 6., kedd
ANYASAROK

Kisbabák és az alvás

Elkényeztetés és sírni hagyás – tények és tévhitek

A legtöbb szülő számára komoly fejtörést okozó tényező lehet az alvás. A rosszul alvó babát vagy kisgyermeket szinte azonnal megoldandó problémaként kezeljük. Mivel a sokszor ébredő, nehezen elalvó gyermek minden szülő energiatartalékát képes rövid idő alatt teljesen kimeríteni, szülőként kitartóan keressük a megoldásokat, s megteszünk bármit, csak aludjon végre, csak ébredjen kevesebbszer, csak aludjon el könnyen. A babákról és az alvásról talán az első és legfontosabb szabályommá lett, hogy az embernek ne legyen semmiféle elvárása. Először is azért, mert minden kisbaba más, és minden kisbaba másképpen fog aludni – nem meglepetés, hiszen nézzünk csak szét magunk körül, mi felnőttek sem alszunk egyformán. Másodszor pedig azért, mert egyszerűen borzasztó nehéz hatást gyakorolni vagy bármilyen módon befolyásolni a baba alvási szokásait. Persze ez viszonylag sarkos megfogalmazás, hiszen nyilván van rá mód. A kérdés, hogy érdemes-e belenyúlni a babánk vele született ritmusába, mit nyerünk, és mit veszítünk a radikális módszerekkel, mint amilyen például a közismert sírni hagyás, vagy a gyermek elkényeztetését megakadályozandó ringatás és dajkálás megvonása.

Tényleg elkényeztetjük, ha sokat van kézben?

Egy csecsemőt nem lehet elkényeztetni. Pont. Az egyik legnagyobb és talán legkárosabb tévhit a csecsemőkkel kapcsolatban, hogy a sok dajkálás, babusgatás és kézben tartás következtében elkényeztetjük a babánk. Dr. Ranschburg Jenő gyermekpszichológus, több gyermekneveléssel kapcsolatos könyv írója figyelmezteti a szülőket, hogy bár háromgyermekes apaként tisztában van a szülőkre nehezedő nyomással, nem szabad elfelejtenünk, hogy az első hat-nyolc hónap a csecsemő igényeinek feltétel nélküli kielégítéséről szól. A csecsemő sírásának mindig van oka. A szülő feladata pedig megkeresni ezt az okot. Fontos tudni, hogy a sírás oka nem korlátozódik pusztán az éhségre és fáradságra. A csecsemőknek érzelmi szükségletei is vannak. Különösen, de nem kizárólag életük első félévében a csecsemők igénylik a testi közelséget. Így hát könnyen előfordulhat, hogy kipihent és jóllakott kisbabánk azért üvölt továbbra is, mert társaságra vágyik, ölelésre, megnyugtatásra. A csecsemő sírására ezért mindig választ kell adni, úgy a testi, mint a lelki szükségleteit ki kell elégíteni. Ez nem elkényeztetés, ez a válaszkész nevelés. A csecsemők pedig pontosan az igényeik következetes kielégítése nyomán értik majd meg, hogy szeretik és elfogadják őket, hogy történjen bármi, biztonságban vannak.

Hagyjuk-e sírni a babát?

Sok szülőnek ma is javasolják a sírni hagyás módszerét, ha problémás altatásról, vagy rosszul alvó gyerekről van szó. Több olyan módszer is létezik, amely arra alapoz, hogy a baba sírására nem kell választ adni, így majd megtanul egyedül elaludni. Egyike ezen módszereknek a Ferber-féle módszer, vagy más néven ferberizáció, amely Richard Ferber alvást és gyermekek alvási rendellenességét kutató amerikai orvos nevéhez köthető. Ferber azt javasolja, hogy érdemes már négy-öt hónapos korban elkezdeni a csecsemő szoktatását az önálló elalváshoz, ami lássuk be, elég korai. Annak ellenére, hogy ma is sokan alkalmazzák, a módszer erősen vitatott.

A ferberizációt nagyjából a következőképpen szokták felvázolni:

* Legyen egy megszokott esti menetrend, egy napi és esti rutin, amelyből a baba tudni fogja, hogy eljött az alvás ideje. (Anyák világszerte: A négy-öt hónapos baba, aki sokszor még azt sem tudja, hol a keze, tudni fogja, hogy most aludni kell...?)

* Mikor alvásidő van, tegyük a gyermeket az ágyába, és hagyjuk el a szobát – akkor is, ha sír. (Anyák világszerte általános zavarban: De hát a pszichológusok meg azt mondják, ne hagyjuk magára a zaklatott csecsemőt... akkor most mi van?)

* Meghatározott időnként – először három, aztán öt, majd tízpercenként – térjünk vissza a szobába, hogy megnyugtassuk a síró gyermeket, de ne vegyük fel. (Világszerte minden anya: Tessék?)

* Az elkövetkező esték folyamán, mindig hosszabb és hosszabb idő után nézzünk be a babához. Ismételjük ezt addig, míg a baba meg nem tanul önállóan és csendben elaludni. (Anyák világszerte: Feltéve, hogy bírjuk ezt a lelki terrort napokig...)

A szarkasztikus megjegyzéseket félre téve, nézzük, mi a tudományos álláspont. Amit mind a ferberizációt ellenző, mind a módszert támogató tábor elismer, hogy a sírni hagyott babák szervezetében kimutathatóan megnövekszik a kortizol (stresszhormon) szintje. Ez azt jelenti, hogy a válasz nélkül hagyott sírás, pontosabban a tény, hogy a szülő nem reagál a csecsemő szükségletére – ebben az esetben arra, hogy segítségre van szüksége az elalváshoz – komoly feszültséget kelt a babában. Ennek a stresszhelyzetnek a hatása órákkal elalvás után is kimutatható a baba szervezetében, sőt egyes esetekben akár napokig is (feltéve, hogy több napig is eltarthat a beszoktatás).

Idővel sírni hagyott gyermek is megtanul csendben és önállóan elaludni, ugyanakkor az elalvás és az önmegnyugtatási kísérletek okozta feszültség továbbra is jelen van. A különbség annyi, hogy megtanítottuk arra, hogy sírására nem érkezik válasz, így hát felhagy a panasszal. Attól azonban, hogy a sírás abbamarad, a baba feszültsége nem múlik el magától. Azzal, hogy nem válaszolunk a gyermekünk sírására, tulajdonképpen azt üzenjük neki, hogy igényeinek kielégítése számunkra nem prioritás. Kockáztatjuk, hogy a gyermek más stresszhelyzetre is hasonló elfojtással reagál majd, ami hosszú távon már komolyabb problémákhoz is vezethet. Tehát, összefoglalva, a sírni hagyott kisbaba megtanul csendben és segítség nélkül elaludni, ugyanakkor azt nem sajátítja el, hogyan küzdje le a benne dúló feszültséget, amit az egyedüllét és az elalvási folyamat okoz.

Szülőként természetesen a legjobbat akarjuk gyermekünknek. Követjük a tanácsokat és javaslatokat, melyeket legjobbnak ítélünk, figyelembe véve úgy gyermekünk, mint a család érdekeit. Az alvás létfontosságú. És sok esetben, különösen, ha többgyermekes családról van szó, egyszerűen kénytelenek vagyunk a baba igényein kívül a család, mint egység szükségleteit is szem előtt tartani. Meglehet legtöbbünk számára nem hangzik túl bizalomgerjesztőnek a ferberizáció folyamata, még akkor sem, ha az eredmény egy látszólag békésen alvó baba. Másoknak viszont talán életmentő. Nem célom, s nem is tisztem pálcát törni azok felett, akik sírni hagyják gyermeküket, de kérem a szülőket, tájékozódjunk és mérlegeljünk, mielőtt a Ferber-módszerhez hasonló radikális eszközökhöz folyamodunk gyermekünknél. (Forrás: szoptatas.info)

(Instagram: SohaTöbbéEgyedül)