2022. december 6., kedd
EGY EZOTÉRIKUS TANÁCSADÓ NAPLÓJÁBÓL

Állj fel!

A rovatban részleteket találhatnak azokból a beszélgetésekből, amelyeket az eltelt 20 évben jegyeztem fel. Minden történet valódi, csak a neveket változtattam meg, a klienseim iránti diszkréció miatt. Bizonyára mindenki talál valami hasznosat a maga számára.
– Piszok nehéz az életem, és nemigazán tudok mit kezdeni vele. Olyan mélyen érint az elkeseredés, hogy fogalmam sincs, merre van az előre, s merre a hátra. Körülöttem nagy a sötétség, mármint a lelkemben. Nem látom a kiutat. Nincs energiám, mintha erőtlenül és tehetetlenül feküdnék a földön.
– Pedig tudja ön, hogy meg kellene ahhoz mozdulnia, fel kellene állnia, hogy kikeveredjen ebből a helyzetből. Mióta érez így?
– Talán már olyan régóta, hogy elfelejtettem azt is, hogy fel kellene állni.
– Hogyan érzi magát, mi húzza le, milyen érzelmei vannak?
– Olyan erősek a félelmeim, hogy nem merek semmit se megpróbálni. Régen elvesztettem a hitemet. Az önbizalmam nulla. Csak szomorúságot, kilátástalanságot érzek. Nehezemre esik létezni.
– Hát ez a baj, hogy ön csak létezik, nem pedig él.
– Az élet fáj.
– Van az életben fájdalom is, de van öröm és szép is. Tudja, nincsen rózsa tövis nélkül. Sokszor csak a hozzáállásunktól függ, hogy mi meddig tart. Amikor a rosszra koncentrál, akkor azokat az energiákat vonzza be, amikor a jóra, akkor azokat.
– Nem tudom, hogy milyen energiákról beszél, én nem érzem az energiákat, csak rossz események és rossz emberek vannak körülöttem. Hol van itt az energia?
– Az energia több formában bontakozik ki. Lehet érzés, gondolat, információ, esemény, ember, állat stb. Amikor benne vagyunk egy érzésben, gondolatban, megélésben, akkor bizonyos rezgéseket bocsátunk ki. Ezek a rezgések megtalálják a mi világunkban, környezetünkben a hasonló rezgéseket, vagyis ugyanolyan frekvenciákat vonzanak hozzánk. Most például ön a padlón van, félelmet, kilátástalanságot, fájdalmat érez, s ezek a rezgések még több hasonlót vonzanak az ön életébe. Ameddig nem változtat, addig továbbra is csak ezt a rosszat fogja vonzani. A dolgok nem változnak maguktól. Konkrétan, mi az a sok rossz, ami önnel történt és történik?
– Szegénységben nőttem fel, a férjem már nincs velem, a gyerekek máshol élnek, én munka nélkül maradtam, amikor a gyár tönkrement, 15 éve.
– Próbált munkát keresni?
– Egyszer, de nem kell nekem az a csalódás, hogy elutasítanak. Meg már ki vesz fel 50 évesen? Inkább nem is teszem ki magamat ilyen megpróbáltatásnak.
– Próbált ön másik párkapcsolatot kialakítani?
– Egyszer azt is megpróbáltam, de csalódtam, úgyhogy azóta se gondolok ilyesmire. A vagyonom is nemsokára elfogy, s nem tudom, hogy a gyerekekre tudnék-e számítani...
– Na, nézze, mondok én önnek valamit. Nincs önnek semmi komoly problémája, csak egy kicsit belefeledkezett az önsajnálatba. Itt az ideje, hogy felálljon a padlóról, gyorsan lesöpörje magát, és elkezdjen élni. Az élet kreativitása végtelen, a lehetőségei végtelenek. Nem kell félni az újabb csalódástól, mert ha arra koncentrál, akkor azt vonzza be. Ehelyett hittel kell nekiállni mindennek, arra kell gondolnia, mi az, amit szeretne, nem pedig arra, mi az, amit nem szeretne. Ez az első lépés. Ne féljen az élettől, s az se baj, ha néha a csalódást is megtapasztaljuk, esetleg tanulunk valamit belőle, legközelebb majd jobban sikerül. Rengeteg munka van, amit 50 évesen is lehet csinálni, sőt újfajtát is el lehet kezdeni. Nézzen szét, próbálkozzon, ne legyen túl válogatós. Ez vonatkozik a párkapcsolatra is. Ha ideális embert keres, önnek is ideálisnak kell lennie. Ebben a pillanatban, ebben a helyzetben biztosan nem az. Vannak rendes és magányos emberek, adjon helyet valamelyiküknek ön mellett. Tehát kezdjen el egy célra koncentrálni 3 hónapig. Minden este és reggel lazuljon el, képzeljen el maga előtt egy tükröt, fehér kerettel, s képzelje bele az ön kívánságát, egyszerre csak egyet, s tegye ezt naponta 3 hónapig, kb. negyed órát alkalmanként. Tegyen úgy, mintha az pont most történne. Érezze át az örömöt, mit mondana ön, mit érezne, hogy reagálna, hogy reagálnának mások? Vigyen a képbe érzelmeket, hangokat, illatokat, tapintásokat, tehát tetesse magát, mintha ez most a valóság volna. Ekképpen cseréli fel ön a saját rossz rezgéseit arra, amit be szeretne vonzani életébe. Mindezt meg fogjuk erősíteni talizmánnal is, mert a talizmán is a megfelelő rezgésekre lesz hangolva, hogy azok is olyan eseményeket, olyan információkat és olyan embereket vonzanak az ön életébe, akik az ön céljait és javát szolgálják. Így megsemmisítik az ön negatív rezgéseit is.
– Ha ez ön szerint hatásos, hát nem bánom, lássunk neki. Egyedül úgysem megyek semmire. Legyen elsőnek a munka, azután a párkapcsolat, azután az utazások, na, lám, máris kedvet kaptam az élethez!