2024. április 18., csütörtök
TÓBA

Augusztusi teadélután

A Tóbai Nők Egyesülete, illetve Nőszervezet még 2002-ben megalakult. Azóta is aktívak a tagjai, és amikor csak tehetik, részesei a közösségi életnek. Saját rendezvényeik is vannak, de aktívan részt vesznek az iskola és a helyi közösség rendezvényein is. Vasárnap tartották meg augusztusi teadélutánjukat, melyen a környékbeli civil szervezetek képviselői is megjelentek.

– A mai délutánra nyolcvanhatan jöttünk össze. A nőnapi teadélutánunkon tavasszal annyira jó volt a hangulat, hogy az akkori résztvevők arra kértek bennünket, hogy szervezzünk még egyet, mi pedig eleget tettünk ennek a kérésnek. A tóbai és a magyarcsernyei szervezetek szép számban képviseltették magukat, de érkeztek Kisoroszról, Tamásfalváról, Káptalanfalváról, Nagykikindáról és Aleksandrovóról is. Néhány helyszínről nem tudtak eljönni, ugyanis még tart a napraforgó aratása – mondta Bába Natália elnöknő, majd mesélt a Szármafesztiválról, a következő rendezvényükről, amelyet az idén hetedik alkalommal szeretnének megszervezni.

– A Szármafesztiválunkat, ha lesz káposzta és a járványhelyzet nem szól közbe, október végén vagy november elején szeretnénk megszervezni. Most még nagy a szárazság és nem tudjuk, hogy mi lesz a káposzta sorsa. Legutóbb huszonhárom csapat vett részt a megmozduláson, sokan jöttek külföldről is, és nem minden csapat tekerte savanyított káposztába a húst. Mi természetesen ezt részesítjük előnybe, de az utolsó rendezvényünkön a zsűri díjazta a formabontó ötleteket is – zárta gondolatait az elnöknő.

A teadélutánon a meleg időjárás miatt nem tea, hanem hűsítő limonádé került az asztalokra, mellé pedig kávét, hideg vizet, süteményt és zsíros kenyeret szolgáltak fel. A szervezők gazdag tombolával is készültek. A talpalávalóról Farkas Rudolf törökbecsei zenész gondoskodott.