2024. április 19., péntek

CNN: Zelenszkij nem hagyja, hogy a világ megfeledkezzen az ukrajnai háborúról

Az ukrán erők eltalálták az egyik legnagyobb orosz katonai bázist az ország keleti részében, Zaporizzsja megyében lévő Melitopolban – közölte vasárnap Ivan Fedorov, az orosz megszállás alatti város polgármestere.

A városvezető szavai szerint a megsemmisült orosz támaszpont az Avtokolorit autó-, traktor- és mezőgazdasági gépgyártáshoz szükséges színes öntöttvasat előállító üzem területén állt. Fedorov beszámolt még arról is, hogy Melitopol közelében, Mirnij településen az ukrán hadsereg megsemmisített egy épületet, amelyben a térség Ukrajnától való elszakadásáról szóló „népszavazást" készítették elő. Megjegyezte, hogy az elmúlt három hétben „minden nap történik valami az oroszokkal a régióban".

Az ukrajnai atomerőműveket üzemeltető Enerhoatom vállalat vasárnapi közleményében arra figyelmeztetett, hogy ha valamilyen súlyos baleset történne a zaporizzsjai atomerőműnek akár egy energiablokkjában is, a sugárfelhő nemcsak Ukrajna déli részére, de Oroszország déli, délnyugati területeire is kiterjedne. Ezt az augusztus 29-re előrejelzett széljárás alapján számították ki.

Az ukrán vezérkar vasárnap reggeli harctéri helyzetjelentésében azt írta, hogy az ukrán katonák a Donec-medencében az orosz erők offenzíváját három irányban verték vissza: Szlovjanszk, Avgyijivka és Bahmut felé.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál a CNN amerikai hírtelevízió egy háttéranyagára hivatkozva arról írt, hogy az ukrán erők egyre gyakrabban használnak egy ellenállási módszert, amelyet az Egyesült Államokban dolgoztak ki a közelmúltban. Ezt különösen az Oroszország által Ukrajnától még 2014-ben önkényesen elcsatolt Krím félszigeten véghezvitt robbantássorozat bizonyítja.

Ez az „ellenállás operatív koncepciója" (Resistance Operating Concept/ROC), amelyet az Egyesült Államok a NATO-val és más szövetségeseivel együtt dolgozott ki 2013-ban, miután Oroszország 2008-ban háborút vívott Grúziával. A CNN megjegyzi, hogy eleinte csak Észtország, Litvánia és Lengyelország fejezte ki lelkesedését, de a Krím 2014-es orosz megszállása után, amely Ukrajnát és a Nyugatot is megdöbbentette, gyorsan megnőtt az érdeklődés a módszer iránt. A koncepció szerint nem cél lázadás szítása vagy támogatása, hanem olyan erők törvényes úton történő bevetése, amelyek a szuverenitás helyreállítása érdekében akciókat hajtanak végre a külföldi megszállók ellen.

A CNN szerint ugyanakkor az ellenállásban nemcsak az ukrán hadsereg, hanem az ország polgári lakossága is részt vesz. Az ország kormányzata erőszakos cselekményekre hívhatja fel a lakosságot, mint például Molotov-koktélok használatára, szándékos gyújtogatásra és ellenséges járművek szabotálására. Ezen túlmenően széles körű üzenetküldő kampányra buzdíthat az ellenséges üzenetek terjedésének megakadályozása és a lakosság összetartásának megőrzése érdekében.

Ukrajnában a háború kezdete óta terjednek az orosz tankok elleni ukrán csapásokról készült videók – amelyeket gyakran pop- vagy heavy metal zenei aláfestéssel tesznek közzé az interneten –, vagy éppen kóbor állatokat megmentő ukrán katonákról készült felvételek – mutatott rá az amerikai televízió.

A CNN megjegyezte: „szándékosan vagy sem, ez az ellenállás részévé vált, lehetővé téve Ukrajnának, hogy a maga javára alakítsa a nyugati média címlapjait, és minél emberségesebb képet fessen az ukrán hadsereg tagjairól".

A CNN kiemelte, hogy az ellenállás élén Volodimir Zelenszkij ukrán elnök áll, aki „késő esti beszédeivel és gyakori nemzetközi szereplésével nem hagyja, hogy a világ megfeledkezzen az ukrajnai háborúról". Frontlátogatásaival is foglalkozik a világsajtó, ezzel szemben viszont Vlagyimir Putyin orosz elnököt ritkán lehet látni „a Kremlen vagy Szocsin kívül". Az üzenetek özöne pedig külföldi támogatási hullámot váltott ki, és egyre több fegyver- és lőszerutánpótlást kap Ukrajna – vélekedett a CNN.

Mark Schwartz nyugalmazott altábornagy – aki a módszer kidolgozása idején az Európai Különleges Műveleti Parancsnokságot vezette – a CNN-nek azt mondta, hogy az ukránok minden erőforrás mellett időnként néhány meglehetősen szokatlan eszközt használnak az orosz fegyveres erők aláaknázására. „Egyszerűen elképesztő látni, hogy a hihetetlen számú halálos áldozat és a súlyos veszteségek ellenére az ellenállásra való eltökéltségük nem lankad" – emelte ki Schwartz.

Kevin Stringer nyugalmazott ezredes, aki a módszert kifejlesztő csapatot vezette, kifejezte meggyőződését, hogy a közelmúltban a Krím félszigeten végrehajtott robbantássorozatok jellemzői ennek a harcmodornak a használatát mutatják.