2024. március 28., csütörtök

Ana Brnabić marad a kormányfő

Az államfő javaslatát a köztársasági képviselőháznak kell megerősítenie

Ana Brnabić alakíthat kormányt, miután a köztársasági képviselőház elfogadja Aleksandar Vučić államfőnek a kormányfő személyére tett javaslatát. Az államfő szombati bejelentésében rámutatott, a kormányfőjelölt megválasztása összetett volt és bonyolult. Azt is hozzátette, Brnabić nem lesz négy évig kormányfő, mandátuma rövidebb ideig tart majd, mert 2024-ben változásokra lehet számítani a kormányon belül.

– Fontos, hogy a jelenlegi kormányfő maradjon a kormány élén, hogy folytatni tudjuk a felmerülő gondok megoldását – hangsúlyozta az államfő. Hozzátette, büszke arra, hogy ilyen munkatársa van, és elégedettséggel tölti ki, hogy az országvezetés egyik legfontosabb tisztségére egy talpraesett, művelt, szorgalmas nőt javasolhatott, aki lojális Szerbiához.

Szavai szerint Brnabić képes órákon keresztül tárgyalni, magára tudja vállalni az ország legnagyobb terheit, így a jelenlegi kormányfő a teljes bizalmát élvezi.

Vučić ugyanakkor elmondta azt is, hogy másik jelöltje, Miloš Vučević, Újvidék jelenlegi polgármestere is fontos tagja lesz a kormánynak. Várhatóan alelnöki tisztséget tölt majd be a végrehajtó hatalomban. Az államfő szavai szerint Vučević nagyobb komolyságot hoz majd a kormányba. Őt egy sokkal fontosabb állami funkcióra készítik fel, mint ahogyan Siniša Mali jelenlegi pénzügyminisztert is. Ő is része marad a kormánynak, várhatóan szintén a kormány alelnöke lesz.

– Ivica Dačićnak is fontos szerep jut Szerbia állami apparátusában. Amellett, hogy fontos miniszteri beosztást kap, megkapja a biztonsági szolgálatok koordinátori tisztségét is – emelte ki az államfő.

Elmondta azt is, hogy az országra nehéz idők várnak, amelyek a politikai pártok együttműködését követelik meg.

CSŐDTŐL TARTVA

– Az előttünk álló télen az államvezetés nem tervez korlátozásokat bevezetni, de komolyan viszonyul a problémához. Az országos földgázfogyasztás évente 3,2 milliárd köbméter. Ennek jelentős részét az ipar használja fel, s ez nagyon fontos a fizetések miatt. Valamivel kevesebb jut el a háztartásokba. A szükséges mennyiségből 2 milliárd köbmétert Oroszországtól vásárolja az ország, ezer köbméterenként 400 eurós átlagáron. Vagyis az földgázszükséglet 64 százaléka 800 millió euróba kerül. A megmaradt 1,2 milliárd köbmétert a magyarországi tározókban tároljuk. Szerencsére kedvezőbb áron vásároltuk meg ezt a mennyiséget, de ha nem így lett volna, ma ezért 4,8 milliárd eurót kellene elkülöníteni – magyarázta az államfő, majd hozzátette, az ország teljes költségvetése 13,4 milliárd euró. Számokkal szemléltette, hogy ha nem gondolkodik időben az ország, most csődöt jelenthetne.

A villányáram kapcsán rámutatott, hogy Szerbia ma 7 százalékkal több áramot fogyaszt, mint tíz évvel ezelőtt, hiszen több gyár működik, az RTB Bor és az acélművek is működik. Jelenleg a polgárok 41 eurót fizetnek 1 megawattóráért, az előállítási ára pedig 57 euró.

– Vagyis többe kerül a villanyáram előállítása, mint amennyit az állam megfizettet. A téli hónapok fogyasztása 120 gigawattóra áram, miközben 105 gigawattóra áramot tudunk fejleszteni. Mindig is behozatallal pótoltuk ezt a hiányt. Nemrég 100 euróba került az áram megawattórája a piacon, vagyis 2 millió eurós kiadása van az országnak napi szinten, havi szinten viszont 60 millió euró. Ezt még el is tudnánk viselni, de a napokban például az áram ára 1000 euró volt. Vagyis ilyen árak mellett biztos a csőd – mondta Vučić, majd hozzátette, a helyzetet még a szárazság is súlyosbítja, hiszen az alacsony vízállás miatt a Vaskapu vízerőműnél az egyik turbina nem működik, de nem működik sem Pirot, sem a Vlasina. Éppen ezért gondok lesznek nemcsak Szerbiában, hanem egész Európában. A gázolaj importján is dolgoznak, Kínából pedig legalább 1 millió, de lehet, hogy 2 millió tonna indonéz szenet vásárolnak.

Hozzátette, az új kormány olyan tervet készít, amelynek értelmében kedvezményre számíthatnak azok a háztartások, melyek megtakarítást tudnak felmutatni az előző hónapban.

AZ EU VÁLASZÁRA VÁRNAK

A Koszovó körüli helyzet kapcsán is szólt az elnök. Mint mondta, az elmúlt napok tárgyalásai sikertelenül végződtek, mert a kölcsönös függetlenség elismeréséből nem lesz semmi. A rendszámtáblákkal kapcsolatos vitában a koszovói fél nem hajlandó engedni, ezért szeptember 1-jétől valószínűleg alkalmazzák a rendelkezéseket.

Szavai szerint a 2011-es megállapodással összhangban, ami a szabad mozgásra vonatkozik, Szerbia készen áll egy olyan általános dokumentum kiállítására, amivel elfogadja ugyan a Pristina által kiadott személyi igazolványokat, de mindenhol fel kívánja tüntetni, hogy ezzel nem ismeri el Koszovó függetlenségét. Ahhoz pedig az Európai Unió szavatolására számít, hogy minden koszovói szerb szerbiai dokumentummal zavartalanul léphesse át az adminisztratív határt.

A rendszámtáblák sokkal nagyobb gondot jelentenek, mert esetükben még nem született semmilyen megállapodás.

Bejelentette ugyanakkor azt is, hogy az ügyviteli kormány többségének támogatásával lemondják, azaz elhalasztják a szeptemberre tervezett büszkeségnapi felvonulást Belgrádban. Szavai szerint amikor ennyi nehézséggel kell az országnak szembenézni, nincs meg ehhez a kellő pillanat.