2022. december 1., csütörtök

Nyolcvanévnyi élettapasztalat

Hatvanöt éves osztálytalálkozót tartottak Kishegyesen

Az általános iskolai tanulmányaikra 65 évvel ezelőtt pontot tevő egykori kishegyesi nyolcadikosok találkoztak Sipos Miklós, a topolyai műszaki középiskola egykori tanára szervezésében, illetve a családi házának az udvarában. Több mint húszan jelentek meg, de pontosan tudja, hogy 142-en indultak az első osztályba. Közülük 78-an már sajnos elhunytak. Az egykori osztálytársak közül többen tovább tanultak, illetve sokan szakmát választottak, mások külföldön is bizonyították tudásukat, rátermettségüket. Négyen szereztek doktori fokozatot. Mindannyian úgy emlékeztek vissza, hogy egy összetartó közösség volt a generációjuk. Érdekességként megemlítették, hogy aki bérmálkozó volt abban az időben, az középiskolás korában nem kapott községi ösztöndíjat. Az összejövetelen további rengeteg emléket idéztek fel az öregdiákok. Sok olyan eseményt is, amin most jókat derültek, de akkor nem volt annyira vicces. Például amikor az iskola melletti templom tetejéről egy vihar lesodorta a palát, ők pedig, amíg a tanárukat várták, néhány tetőelemet összetörtek. A tanár kérdőre vonta a társaságot, és aki a legtöbb pala összetörését beismerte, azt jól el is fenekelte a pedagógus. A történet azonban ezzel nem ért véget, mert amikor a tettes hazament, otthon megállapították, hogy a fenekén kirepedt a bőr, ezért másnap az édesapa a tanítót bántalmazta tettlegesen.

Sipos tanár úr azt is elmondta, hogy abban az időben a kishegyesi gyerekek az általános iskolában nem igazán tanulták meg a szerb nyelvet. Milica Mojsejev volt a nyelvoktató, és mivel ő magyarul is kiválóan beszélt, ezért általában, amikor a diák nem értette, amit mondott, akkor magyarra váltott. Így viszont nem volt túl eredményes az oktatás. Aztán a legtöbb diák, amikor szerb nyelvű középiskolába iratkozott, kezdetben nehezen boldogult. Sipos Miklós bevallása szerint maga is a középiskolai tanulmányai során gyakran kényszerült magolással elsajátítani a tantárgyakat a nyelvtudás hiányosságai miatt, de már a gépészeti egyetemen könnyebb volt a dolga. Elmondta azt is, hogy több évtizedes tapasztalatai azt mutatják, nem mindig a legjobban tanuló diákok lettek a legsikeresebbek az életben. Úgy néz ki, hogy más tulajdonságok is szükségesek a boldoguláshoz – állapította meg. A világ változásaival kapcsolatban pedig konstatálta, hogy a mai kor inkább a pénz világa lett. Kitért arra is, hogy a műszaki középiskolában már annak idején is azzal vigasztalta magát, hogy egyszer még keresettek lesznek a jó mesteremberek. Szavai szerint már most ebben a korban élünk. Azt is elmondta, hogy gyerekkorában volt egy olyan vágya, hogy csillagász szeretett volna lenni. Az egyik rokona éppen a belgrádi csillagvizsgálóban dolgozott, aki egyszer el is vitte oda. Megmutatta neki, hogyan zajlik ott a munka, de azt is elmondta, hogy nagyon ritkán vesznek fel új munkatársat, és ez volt az, ami végül eltántorította attól a szándékától, hogy csillagászatot tanuljon.

A kishegyesi 80-asok egy csoportjának az osztálytalálkozója, akik 65 évvel ezelőtt fejezték be az általános iskola 8. osztályát (Tóth Péter felvétele)
A kishegyesi 80-asok egy csoportjának az osztálytalálkozója, akik 65 évvel ezelőtt fejezték be az általános iskola 8. osztályát (Tóth Péter felvétele)

Dr. Majlát Norbert általános orvosként, majd gyermekorvosként tevékenykedett, tíz éve vonult csak nyugdíjba. Elmondása szerint egyértelmű volt, hogy az orvosi pályát választja, ugyanis az édesapja, a nagyapja és a nagybácsija is orvos volt, de még a fivére is az orvosi pályát választotta. Szép emlékei vannak, mi szerint diákkorában szerényebben, de vidáman éltek. A mai korral kapcsolatban elmondta, elsősorban a demográfiai fejlemények aggasztók. – Így is kevesen vagyunk, kisebbségben élünk, és sajnos a jövőre nézve a helyzet még rosszabb lehet – állapította meg. Schulz Sándor autómechanikusnak tanult és úgy hozta a sors, hogy külföldön próbálkozott, majd családi okok miatt hazatért, ami után ismét külföldön dolgozott. – Ez az én szülőföldem, szeretem a hazámat, ezért jöttem vissza, de aggódok a jövő generációkért – mondta. Sándor Margit kozmetikus szerint minden más volt annak idején, a fegyelem nagyobb volt, de nagyobb volt az összetartás is. Háborús gyerekeknek hívták őket, mert a háború ideje alatt születtek. Azt is elmondta, bevett gyakorlat volt, hogy a diákok a nyári szünetben dolgoztak, barackot szedtek, vagy kapáltak a földeken. Nehezebben éltek, de nagy volt az összetartás, a helybeli fürdőmedencét is összefogással sikerült létrehozni, ma viszont nincs fürdőzési lehetősség a faluban. Paróczi Péter is aggódik a jövőért: a problémák közül az aszályra, a csapadékhiányra, vizeink eltűnésére, szennyezettségére hívta fel a figyelmet, ami a jövőre nézve ismétlődő jelenség lehet.