2024. április 19., péntek

Megosztók

Mész az utcán, elsétál melletted egy fölstuccolt és színesre festett hajú lány, mit szólsz róla? No, ez is jól kikészítette magát! Jómódjában már nem bír magával. Majd kinövi. Ami belül van, azzal biztosan nem tud érvényesülni. Egészen ötletes alkotás. Fiatalság – bolondság. Igen csinos lenne, ha nem rontja el magát...
Megosztó a lány díszes feje, miként a teletetovált alakok látványa is. Persze morfondírozhatunk okokról és következményekről, a fiatalok lelkületéről, mosolyoghatunk, megbotránkozni is szabad az „ízléstelenségen", a „világ romlásán", de nem sok közünk van hozzá, legföljebb pillanatnyi kép erejéig érint bennünket.
A megosztó látványnál sokkal veszélyesebb a megosztó egyéniség. Ha van ilyen. Mindenesetre szokás a címkézés, bár nyelvész mondja, hogy alattomos a jelző, mert nem szabatos, nem lehet tudni, hogy arra utal-e a véleménynyilvánító, hogy megoszlik az illetőről az emberek véleménye, vagy viszályt hozó, háborúskodó a magatartása. Politikusok esetében én ez utóbbi tartalmat olvasom ki: az ellentábor süti rájuk a jelzőt, az meg igen ritkán teszi jó szándékkal. A jó politikus az, aki „mindenki" véleményének az elfogadására hajlik?
Megosztó személyiség volt-e István, az első királyunk? Bizonyosan, mert a magyar törzsek között egy teljesen új, ennélfogva ismeretlen vallást igyekezett elterjeszteni. Kezdetben alighanem több volt ebben az ellenzője, mintsem a pártolója. Mert könnyebben lehetett hinni a kábult fetrengéséből fölocsúdó sámán látomásainak, a szellemekkel való találkozásainak, mint az ismeretlen isten tanításainak. Aki tudja, milyen hosszú időn át folyamatosan átöröklött hitvilág bizonyosan kézzelfoghatóbb is volt számukra, hiszen a sámán „mindent látott", „mindent hallott" – ők meg a sámánt láthatták –, miközben az új vallás esetében a „nagy történések" ezer évvel korábban lezajlottak.
Vajon jó királynak akkor nevezhetnénk Istvánt, ha megértő a korábbi hitvilággal szemben? Lehetett volna-e pogányságból és kereszténységből hasznos elegyet keverni? Biztosan nem, még ha maradtak is pogány elemek a néphagyományokban. A lényegen, az alapokon és tartópilléreken nem módosíthat az, aki átgondoltan, tudatosan, meggyőződésből építkezik.
A jó politikus az, aki ismeri a világot, de elképzelése is van arról, hogy miként kellene jobbá tenni. Egyéniség, aki képes ellentmondani, bizonyítani, kimondani jót és rosszat, a meggyőződését. És ragaszkodik hozzá mindaddig, amíg igazoltnak látszik. Így lesz megosztó, mert nem adja föl. Kitart akkor is, ha a nép egyik fele másként vélekedik. Igaza tudatában nem tagadhatja meg azt, amiért dolgozik. A megvádolt polgár sem vallhatja be a bűncselekmény elkövetését, amikor tudja, hogy ártatlan. Nem létezik kicsit fekete és kicsit fehér, hanem vagy egyik, vagy másik – és a szürke. Aki mond vagy tesz valamit, arról ilyen vagy olyan vélemény születik, mert mindig megoszlanak a vélemények. Korábban még hihettük, hogy az egyértelmű, a legtermészetesebb és leglogikusabb esetekben nincs ellenvélemény, ma már ez kizárt. Oly korban élünk, amikor a „kétszer kettő józanságát" is megkérdőjelezik.

A gyengébb tábor gyakran független embereket követel némely funkciókra. Jogos is lehet az igény, de hát a függetlennek nincs véleménye? Nincs hite, eszméje, szemlélete, értékrendje, amely szerint cselekedni fog? Ha pedig van, akkor ő lesz majd a független megosztó személyiség?
Kivétel a megosztást illetően persze föllelhető ott, ahol veszendőben a személyiség, akik összevisszaságukban, ide-oda vetődésükben megosztóak. Ők bulvártémák.
Egykor a választásokon mifelénk egyetlen listára szavazhattak a polgárok, és lett 99 százalékos támogatottsága. Egységben az erő! Vagy erőben az egység? De mi lett a korábbi megosztatlanságnak a vége?!