2024. április 20., szombat

Világraszóló eredmények Kishegyesről

Világos Adriana erősen kötődik szülőfalujához

Ha Világos Adriana nevét említjük, akkor világcsúcsok, kiemelkedő és elképesztő eredmények, első helyezések kapcsolódnak hozzá. De meg kell jegyezni, hogy nem az első olyan sikeres ember, és nem az első olyan kishegyesi sem, aki esetében egyértelműen bizonyítást nyert, hogy ha a tehetség szorgalommal párosul, akkor a vidéki környezetben, kistelepüléseken élők is – nem túlzás ezt állítani – világraszóló eredményeket érhetnek el. Világos Adriana nem csak a sportban kiváló. Az általános és a középiskolai elvégzése után is Vuk-diplomában részesült, ami azt jelenti, hogy színkitűnő volt minden évben.

– Kiskoromtól úgy neveltek, hogy a tanulás nagyon fontos, és sosem szabad elhanyagolni. Első osztályos korom óta párhuzamosan oda kell figyelnem a tanulásra és a sportra is, megszoktam már, hogy hangsúlyt fektessek az időbeosztásra. Mindez sok lemondással jár, de úgy érzem, megérte, és nagyon büszke vagyok a Vuk-díjaimra – nyilatkozta a fiatal kishegyesi sportoló, aki a Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Iskola Vuk-díjasa volt, és egyben a generáció diákja és sportolója. Előtte a kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola diákjaként kapta meg a Vuk-diplomát és a generációja sportolójának járó elismerést is.

– Nem csak azért fontos számomra a tanulás, mert a sportoló karrierjét egy sérülés vagy más, nem kívánatos, előre nem látható esemény megszakíthatja – nyilatkozta.

Kedvenc tantárgyai voltak a matematika és a történelem. Természetesen a testnevelés is, és a karrierje beindulásában nagy szerepe volt Halász Zoltán testnevelő tanárnak, aki megsejtve, illetve meglátva benne a tehetséget, a kézilabdaedzéseket látogató kisiskolást elvitte egy atlétikai iskolaversenyre. Akkor dobott először vortexszel, és az első dobás meg is pördült, mert kézilabdásra sikeredett, de a versenybírók tanácsát követve a következő dobásai már előzetes felkészülés nélkül az országos legjobbak teljesítményét közelítette.

Magyar Tibor volt a kishegyesi Ady Endre Általános Iskolában a matematikatanára, ő Adrianáról elmondta, gyorsan megmutatkozott, hogy kombinatorikus és problémamegoldó képességei jóval átlagon felüliek. Számos matematikaversenyen képviselte az iskolát, és bármelyik matematikakaron biztosan kiválóan teljesítene, vagy teljesített volna, ha úgy dönt, hogy oda iratkozik. A tehetséghez azonban a tanulásban is – akárcsak a sportban – a szorgalom párosult.

– Alapos, lelkiismeretes, soha nem fordult elő, hogy más teendőkre, például a sportra visszavezethető kötelezettségeire hivatkozva nem készült volna az órára, vagy nem készítette volna el a házi feladatát. A bátaszéki nemzetközi országos matematikaversenyen is remekül szerepelt a kishegyesi iskola tanulójaként – nyilatkozta róla egykori matektanára.

Világos Adriana (Fotó: Tóth Péter)

Világos Adriana (Fotó: Tóth Péter)

Amikor pedig a középiskolában is Vuk-diplomás lett, a Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Középiskola diákjai elballagtak, és ő lett a generáció diákja és az év sportolója is egyben, Veselin Martinović igazgató a méltatásában kiemelte, hogy noha a versenyek miatt gyakran kellett hiányoznia, soha semmilyen könnyítést, felmentést nem kért. Volt olyan alkalom, amikor felajánlották neki, hogy nem kell megírnia az ellenőrzőt, hiszen előtte napokig fárasztó versenyeken, külföldön tartózkodott, a válogatott színeiben szerepelt. Ő viszont ezt elutasította, majd hiba nélkül írta meg a dolgozatát. Amikor nem tudott jelen lenni az órákon, mert edzőtáborban vagy versenyen volt, az internet adta kommunikációs lehetőségekkel élve online követte az anyagot, hogy ne maradjon le semmiben.

Fülöp Valentin, a kishegyesi általános iskola jelenlegi igazgatója adta át neki a Vuk-diplomát a nyolcadik osztály végén. Előtte tanította is Adrianát, amikor kisiskolás volt. Szorgalmas és tehetséges tanulóként emlékszik rá, az iskolában pedig a tanárok és a diákok is, és a mai napig folyamatosan figyelemmel kísérik pályafutását. Sportsikerei pedig ösztönzőleg hatnak, másoknak is kedvet csinálnak. Ma már több mint tíz kisdiák jár gerelyhajító edzésekre, Adriana pedig velük együtt napi rendszerességgel edz az iskola tornatermében is.

A nagymamája, Világos Ibolya – aki sajnos már nincs közöttünk – pedagógusként egykor a kishegyesi iskola igazgatója is volt. Adriana elmondása szerint sok időt töltött a nagymamával, hiszen édesanyja ügyészként Szabadkán dolgozott, és dolgozik ma is. Úgy érzi, meghatározó volt számára, ahogyan a nagymama nevelgette, tanítgatta, és a személyisége kialakításában is meghatározó szerepet játszott. A faluhoz is erős szálakkal kötődik.

– Az Újvidéki Egyetem Testnevelési Karán folytatom tanulmányaimat, de maradok Kishegyesen, kishegyesi. Ez az otthonom, szeretek itt, nem tervezek tartósan elköltözni innen. Készülök a szeptemberben esedékes zágrábi Hanžeković Memorial atlétikai versenyre. A Gyémánt Liga-tornákon is szeretnék jól szerepelni, illetve a 2024-es párizsi olimpián is szeretnék ott lenni. Kishegyesen tudok edzeni, megvannak a jó feltételek hozzá. A Szerbiai Atlétikai Szövetség megcsinálta a tartáncsíkot a focipályára, a környék talán legjobb edzésfeltételeit teremtve meg ezzel. A fociklubbal jó az együttműködés, így a meccseken kívül bármikor edzhetünk a pályán, az iskola pedig rendelkezésünkre bocsátja a tornatermet – hangsúlyozta.

Az edzéshez tehát szerinte megvannak helyben is a jó feltételek, ugyanakkor aggasztónak tartja, hogy továbbra sem teljesen megoldott a környezetszennyezés, elsősorban a Krivaja folyó szennyezésének problémájára hívta fel a figyelmet. Azt is elmondta, hogy noha ő maga nem jár bulizni, tudja, hogy itt helyben, a vele egykorúk számára kevés a szórakozási lehetőség. Neki, amikor nagyon ritkán akad egy kis szabadideje, azt olvasással, esetleg filmezéssel tölti.