2024. április 19., péntek

Az ifjúságba vetett remény

A nemrégiben megalakult Tordai Ifjúsági Szervezet új színt visz a bánáti magyar közösség életébe

A közép-bánáti szórványmagyarság egyik legkiemelkedőbb és legerőteljesebb közösségét képezi Torda kicsiny, mindössze kilencszáz lelket számláló faluja. A településen az utóbbi években vészesen csökken a lakosság létszáma. A magas halandóság, az alacsony szaporulat, valamint a fiatalok elvándorlása is fenyegeti a közösség fennmaradását. Mindezen negatív folyamatok ellenére kijelenthetjük, hogy a múltban már számtalanszor megmutatta és bizonyította is ezen maréknyi közösség az élni akarását. Ezt egyebek mellett különféle színes programok szervezésén keresztül igyekeznek elérni, amelyek közül kiemelhető a falunap, vagy a méltán nagy népszerűségnek örvendő Kukoricafesztivál, amit az idei évben a pusztító aszály árnyékol be. Az említett, hagyományosan megrendezésre kerülő programok mellett az idén a Tordai Ifjúsági Szervezet megalakulásával egy újabb színfolttal bővült a tordai magyarság élete. A kezdeményezés mindenképpen figyelemre méltó és támogatást érdemel, hiszen a falu fiatalsága tanulmányaik, vagy a munka és a boldogulás keresése miatt külföldön próbálnak szerencsét, vagy pedig a környező nagyobb településeken, valamint Újvidéken élnek és tanulnak. A szervezet megalakulása a remény egy újabb fénysugarát csillogtatta meg, hiszen ez egy újabb bizonyítéka annak, hogy a falunak igenis lehet és van jövője.

A szervezet elnökévé a mindössze húszesztendős Manga Lászlót választották meg, aki jelenleg joghallgató Szabadkán. A kezdetekkel kapcsolatban elmondta, hogy számos nehézséggel kellett megküzdeniük, azonban sikerrel vették az akadályokat, és egy nyitóbuli kíséretében augusztus 4-én útjára indították szervezetüket. A szűkös anyagiak ellenére azóta már még egy sikeres bulit is a hátuk mögött tudhatnak, amelyre László szavai szerint nagy érdeklődés mutatkozott a fiatalság körében.

Mesélj a kezdetekről! Hogyan született meg a szervezet megalapításának ötlete?

– A környék falvaiban működő ifjúsági szervezetek tevékenykedésének hatására kezdtünk bele a szervezetünk megalapításába. Miután elnökké választottak, intézkedtem, hogy szervezetünket bejegyezzék és hivatalosan is megkezdhessük a munkánkat. A szervezetünk jelenleg huszonnégy tagot számlál, akik igyekeznek a tőlük telhető legjobbat kihozni magukból. Az aktivitásokból mindenki kiveszi a részét, sokan még a munkájuk mellett is időt szorítanak erre a tevékenységre. A legaktívabb tagjaink száma tíz és tizenhárom személy körül mozog.

Milyen nehézségekkel kellett szembenéznetek?

– Az első nehézséget számunkra a pénzhiány jelentette. Az alapításhoz szükséges költségek is elég nagy összeget tettek ki az induláskor biztosított anyagi forrásokhoz képest. Az volt a tervünk, hogy egy emlékezetes nyitóbulit rendezünk, azonban ez korántsem bizonyult olyan könnyű feladatnak, hiszen nem rendelkeztünk elegendő induló tőkével sem. Mint az ebből is látható, nagyon nehéz volt az indulás és még mindig számos nehézség akad, de a befektetett munkának és kitartásnak köszönhetően sikeresen vettük a kezdeti akadályokat és érezzük azt, hogy fejlődünk. Nagyra törő terveink és ötleteink vannak, így mindenképpen törekedni fogunk arra, hogy ezeket meg is valósítsuk.

Melyek a legfontosabb célkitűzéseitek?

– Személy szerint elsődleges feladatomnak a tanulmányaim sikeres elvégzését tartom, emellett minden erőmmel azon leszek, hogy minél több, fiatalokat megmozgató eseményt szervezzek és fejlődjek az emberekkel való közös munkában. A szervezeten belül összegyűlt társaság tagjainak is sokszínű célkitűzései vannak, de próbálunk mindenkinek kedvezni, teret biztosítani, hogy a legtöbbet kihozzák magukból, valamint emellett természetesen az sem elhanyagolható szempont, hogy az aktivitásaink során jól is érezzék magukat. Hosszútávú célokat egyelőre még nem tűztünk ki magunk elé, ugyanis a főként egyetemista hallgatókból és a középiskolás diákokból álló csapat tagjai számára a tanulmányaik és az ahhoz köthető kötelezettségeik miatt ez még nem valósítható meg.

Milyen visszajelzéseket kaptatok?

– Minden oldalról csak pozitív véleményeket kaptunk, és ezek alapján azt tapasztaljuk, hogy az eddigi eseményeink nagy sikert arattak a fiatalság és a falu vezetősége körében is. A befektetett munkánk meghozza gyümölcsét, és minden egyes perce megtérül, amikor az események végén elárasztanak bennünket a dicséretekkel és a pozitív visszajelzésekkel. Amiben tudunk, ott megpróbálunk valami újat alkotni, egy kicsit egyediek lenni, ez pedig a legtöbb embernek tetszik.

Mennyire támogatják a helyiek a kezdeményezéseteket?

– Meglepően sokan támogatnak minket, de persze mindenhol akadnak rosszmájúak is, de mindez eltörpül amellett, amit a falu ad nekünk arra, hogy minél könnyebben és gördülékenyebben működjön a szervezetünk. Nagyon sok mindent köszönhetünk a polgármesternek, Dobai Jánosnak, akihez bármikor bizalommal fordulhattunk, bármilyen jellegű problémánk adódott is. A faluban van egy ifjúsági terem, ami idáig kihasználatlanul állt, viszont nemrégiben felújításra került abból a célból, hogy a nagyobb falubeli rendezvények során kiadhassák. A polgármester hathatós közbenjárásának köszönhetően azonban szervezetünk kapta meg használatra, így be is költöztünk, és ezentúl itt rendezzük meg programjainkat. A polgármester mellett természetesen számos ember önzetlenül segítette munkánkat, fizikai munkával, vagy csak egy szép, támogató és bátorító szóval. Sokszor ez is elég, hogy sikeresen tudjuk végezni a munkánkat.

Hogyan látod a tordai fiatalság jelenlegi és jövőbeni helyzetét?

– Torda egy kis, elszigetelt település, ami híres a hagyományihoz két kézzel ragaszkodó lakosairól. A hagyományunk és a múltunk ápolása véleményem szerint elengedhetetlen dolgok közösségünk fennmaradásához és identitásunk megőrzéséhez. Meglátásom szerint le vagyunk maradva évekkel, évtizedekkel a jelenlegi hatékony és korszerű gyereknevelési módszerektől. A hagyományaink ápolása és továbbadása a fiatalabb generációk számára természetesen mindenképpen egy rendkívül fontos tényező, viszont mégis úgy látom, hogy nincs biztosítva elegendő tér az újításoknak, valamint a rugalmasságot is hiányolom. Mindezek ellenére a megélhetési és más meghatározó okok miatt egyre nagyobb méretek ölt a faluban a fiatalság elvándorlása, ezért nehéz megmondani, hogy mit tartogat számunkra a jövő.

Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?

– Egyik legfontosabb kitűzött jövőbeni célunk, hogy minél nagyobb részt tudjunk vállalni és besegítsünk a falu rendezvényeinek szervezésébe, mint például a Kukoricafesztivál, vagy a falunap, amely események a leglátogatottabbak településünkön. Szeretnénk visszaadni azt a rengeteg és számunkra sokat jelentő támogatást, amit a falunktól kaptunk. Mindezt tudásunkhoz és lehetőségeinkhez mérten kemény munkával és kreativitással megfűszerezve szeretnénk elérni, amely vérpezsdítő hatással lehetne közösségünkre. Ezáltal új színt és életet próbálunk vegyíteni a falu rendezvényeibe, valamint az idelátogató fiataloknak is szeretnénk kedveskedni nekik szánt, érdekes programokkal.