2024. április 16., kedd

„A belgrádi Europride-ot nem mondhatja le az államfő"

A Ne davimo Beograd Mozgalom a leghatározottabban elítélte Aleksandar Vučić azon kijelentését, miszerint eltörölnék vagy elhalasztanák a belgrádi Europride rendezvényt, hiszen ez szerintük visszalépés az emberi jogok szempontjából, jelenti a FoNet.

„Egy ilyen döntés közvetlen diszkrimináció az LMBTQ közösségekkel szemben, valamint megakadályozza a szabad véleménynyilvánítást és békés gyülekezést, ezzel együtt Szerbia alkotmányának alapelveit, valamint a nemzetközi egyezményeket is semmibe veszi” – írta közleményében a Ne davimo Beograd Mozgalom, megjegyezve, hogy a rendezvényt nem mondhatja le az államfő.

Vučić egyébként a koszovói válság, valamint az ország gazdasági helyzetére hivatkozott fő okként. A mozgalom szerint azonban 2019-ben sem volt különb a helyzet, amikor Belgrád 70 százalék szavazati többséggel megelőzte Barcelonát és Dublint a rendezvény helyszínének megválasztásakor. Azt is sérelmezik, hogy Ana Brnabićot kormányfőjelöltnek teszik meg, az LMBTQ közösséget pedig megakadályozzák abban, hogy szabadon sétáljanak és harcoljanak jogaikért.