2022. december 8., csütörtök

Égő malom az örvénylő Dunán

Herold Gyula Béla emléke III.

Herold Béla Gyula Apatintól Orsováig címmel megjelent naplójában 1897. augusztus 26-án följegyezte: „Napkeltet még soha ily igéző fényben nem bámultam, mint itt. A napsugarak nem olvadnak bizonytalan fénnyé össze, hanem fehér, kékes és rózsaszínben, mint egyes nyílcsoportok lövellnek a fantasztikus sziklaormokra, melyektől visszaverve ragyogó szivárványhoz hasonlítanak.” Úgy tetszik, mintha itt vége lenne a Dunának, közelebb jutva azonban látniuk kell, hogy „a folyó jobb derékban oromtól a lábig kettémetszette a hegyet. A folyam felduzzad és összeszorul a kétezer láb magas sziklafalak között, zúg, zajong, a szirtbe verődik, s amennyire beláthatni, az egész tömeg karikázik, örvénylik. A két fal egyre nagyobb, alant a Duna tükre egyre sötétebb; s hogy a zord panorámát befejezze, egy éles meredélyen előtűnik egy sötéten tátongó barlang. A rémítő hegyláncz mérföldekre keresztül van törve; tisztán kivehető, hogy a két átellenes parton egymásra meredő sziklahegyek valamikor együvé nőtt, kimagasló hegyóriások voltak, mi törte össze így ezt a sziklavilágot, mint valami romba döntött várat az elkeseredett ostrom? […] Milyen fenséges a természet a legnagyobb ridegségben is! Mily nagyszerűek ezek az egyhangú, kopár sziklafalak!”

Mély sziklavágásban haladnak tovább, s a végtelen, a szédületes, kettős falazatot néha-néha megszakítja egy-egy benyúló „völgykebel”, melyen keresztül rejtett, ember-nem-lakta paradicsomba lehet belátni. Egyszerre rettenetes kép tárul a szemük elé: a két sziklafal 80 ölnyire közeledik egymáshoz, s kétezer lábnyira nyúlik az ég felé. „A fenséges folyam ős haraggal tör keresztül a borzalmas börtönfolyosón. Valóban alig ismerünk a Dunára mi, kik megszoktuk végtelen medrét, nyugodt fenségét, szinte elbámulunk szilaj szökkenésén, amint habzó hullámait oda loccsantja a sötét bérctömeghez. A jobboldali meredély alján, kevéssel a víz színe felett egyenletes távolságban fejnagyságú üregek mutatkoznak. Néhol csákánnyal vágott bolthajtások nyomai látszanak az aczélkemény barna bazaltban. Tizenkilencz százados emlék ez; ama gigászi munka nyomai, melyet a rómaiak rettenthetetlen császára, Traján vágatott légióival, hogy kiterjeszthesse hadműveletét s kereskedelmét az elzárt keletre. Gigászi munka lehetett.”

Amint a kettős sziklafal szétnyílott, gyönyörű táj tárult a vándorok elé: a két part hegyei fákkal, ligetekkel voltak fedve, s az alkonyati távolban karcsú tornyaikat hófehér házak tűntek föl. A folyam egyszerre megszűnt borzalmas lenni: méltósággal foglalta el ismét az őt megillető medret, melynek partján a távolban már feltűnt a vándorok végcélja, Orsova, ahol partra szálltak. A kikötőben zajlott az élet: a hajók és a bárkák emberei dalolva, pipázgatva súrolták hajóikat, és az óriás folyam tükrén egymást érték a gyümölccsel és főzelékkel megrakott csónakok és dereglyék; mind az ébredő város felé sietett, hogy ellássák annak piacát. „A város felől lengedező szellő élénk zenekar elmosódott akkordjait röpítik felénk, mely bűbájosan vegyül a gyönyörű, csillaghullató, enyhe éjszakába. A sötétkék égbolt, mint egy óriási üvegharang ragyog vakító bárányfelhőivel, és mirriárd csillagaival.”

Az éjszakát a Három Matrózhoz címzett fogadóban töltötték. Másnap korán reggel a festői Cserna patak völgyében a köves úton haladva már gyalog folytatták útjukat. A hegyek két oldalt meredeken emelkednek az ég felé, miközben a völgyben egyre szűkülő medrében a zúgó patak a nagy köveken sellőket alkotva, vígan csobog tova, s gyakran kis zuhatagként ömlik alá. A kanyargó völgy a Herkulesfürdőhöz vezet, ahol árnyat vető fákkal kerítve ragyogó, palotaszerű fürdőszállodák sorakoznak. „A háttérben sötétlik Herkules fekete vasszobra, amint rémítő buzogányát nyugtatja széles, izmos vállán. Köröskörül, mint egy paradicsomi keret, szakadékos szikla gerinczek, meredek sziklafalak, hatalmas fenyvesek, vagy az erdőből magasan kiemelkedő csodálatos sziklaképződmények kötik le figyelmünket, emelik lelkünket az örökszép, az örökigaz természet által Istenhez.” Itt azután véget is ért a tizenkét napig tartó férfias mulatság, az al-dunai csodálatos csónakkirándulás. Herkulesfürdőnél vonatra szálltak, s előbb Temesvárra, majd onnan tovább, Szeged felé utaztak.

Herold Gyula Béla al-dunai élményei nyomán született A halászlegény című, balladai hangvételű elbeszélése is. „Alkony borult a tájra. A hegyek ormairól visszaverődött a tűnő nap sugara, megcsókolva még egyszer a lábainál hömpölygő Duna zavaros, szőke vizét, aztán véresen bukott a szerbiai hegyek mögé, hogy helyet engedjen a mosolygó csillagoknak, a teljesen felhőtlen ég azúr boltozatán” – kezdte az író a véres leszámolásba torkolló szerelmi háromszög történetét. Jóska és a részeges Márton molnár leánya, Juliska közti, békésnek hitt szerelembe váratlanul belekavart „valami mérnök, aki a vízszabályzókkal jött” az Al-Dunához. A legény egy este a Dunához vezető sziklaösvényen állva tanúja volt a titkos légyottnak. „Arcza kipirult a hőségtől, mely bensejét égeté, szeme villámokat szórt, ökölbe szorult izmos karja, melyről a felcsúszott széles ingujj herkulesi izmokat láttatott.” Elméje elborult, a folyó közepén álló malomhoz evezett, ahol leütötte ellenfelét, s a mellék fülkében öntudatlan állapotban fetrengő vén embert, majd fogta a gyertyát s feltette a gerendára, a zsindely alá. Aztán felkapta a fejszét, s két csapással felszabadította a malmot a bilincseitől. „A malom, mint egy iszonyatos tűzcsóva, zúgva, kelepelve, ellenállhatatlan erővel jött lefelé a sebes árban, egyenesen a Duna közepéből kiemelkedő Babagáj szirtnek tartva. Mögötte széles sziklapartról csattogva esik alá a víz; őrült erővel karikázik az örvény. Onnan nem menekül semmiféle élő. A parton összegyűlt tömeg borzadva nézte, mint nyaldosták a lángok a vágtató malom zsindelytetejét. Már csak néhány öl választotta el a kőbálványtól. A következő pillanatban egy óriási reccsenés reszketteté meg a levegőt, s az ízzé-porrá zúzott malom sisteregve tűnt a feneketlen hullámsírba.” Azontúl csak néhány félig elszenesedett gerenda keringett az örvény felett, mintegy rémcsóvái a rettenetes büntetésnek.