2024. március 29., péntek

Ingyenes tankönyvek elsősöknek

A városi oktatási hivatal szerződést kötött 12 kiadóházzal és 35 újvidéki általános iskolával annak érdekében, hogy az elsősök ingyenes tankönyveket kapjanak.

Az újvidéki képviselő-testület épületében írták alá ünnepélyesen a szerződéseket, az eseményen többek között jelen volt Dina Vučinić, a városi oktatási tanács tagjai is.

– Önkormányzatunk Miloš Vučević, Újvidék polgármestere kezdeményezésére az idén is támogatási keretet biztosított annak érdekében, hogy a tartományi székváros elsős diákjai ingyenes tankönyvekhez jussanak. Az elmúlt három évben is lehetővé tettük ezt a kedvezményt, az idén is a városi költségvetésben előirányoztuk a megfelelő összeget a tankönyvek megvásárlására. Ennek köszönhetően kb. 4000 diák jut majd ingyenes tankönyvekhez. A városi támogatás mindazokat érinti, akik nem pályázták meg az Oktatási Minisztérium által meghirdetett pályázatot a tankönyvek beszerzéséhez. A városi költségvetésben összesen 29.240.000,00 dinárt irányoztunk elő erre a célra, ami 2,1 millióval több mint az előző évben. Szerintünk ezzel sokat segítünk az elsősöknek és szüleiknek, és ezt a gyakorlatot szeretnénk folytatni a jövőben is. Szeretnék mindenkit emlékeztetni arra, hogy az újvidéki gyermekeknek teljesen ingyenes az óvodai ellátás az önkormányzatnak köszönhetően, és a magánóvodákba járó gyermekek költségeit is fedezzük – magyarázta Vučinić. Hozzátette: Az oktatásba való beruházás a legjobb invesztíció, az oktatási hivatalban arra törekszenek, hogy az elkövetkező időszakban még több befektetés történjen az általános- és középiskolákba annak ellenére, hogy a jelenlegi beruházások is jelentősek. Jelenleg felújítási munkálatok folynak az Ivan Gundulić Általános Iskolában, valamint a Vasa Stajić Egészségügyi Középiskolában, továbbá kiváló ütemben haladnak a munkálatok az adicei, új óvoda megépítésén.