2024. március 29., péntek

Fogadták a štrpcei gyerekeket

Augusztus 22-e és augusztus 25-e között a Vöröskereszt nagybecskereki szervezetének és a nagybecskereki önkormányzat szervezésében 42 štrpcei gyerekeket láttak vendégül, valamint egy újvidéki kirándulást is rendeztek számukra.

Milan Đurić, az újvidéki polgármester helyettese a városházán ünnepélyesen fogadta a koszovói gyerekeket. – Az ilyen találkozások kiváló alkalomnak bizonyulnak, hogy támogatásunkról biztosítsuk a koszovói népet. Újvidék mindig kiváló vendéglátó volt, mindenkit szeretettel fogadunk. Meggyőződésem, hogy soha sem jöhetnek olyan nehéz idők, hogy ne tudjunk összefogni a közös cél érdekében, mindent megteszünk a szebb jövőért. Meg kell őriznünk a békét és a stabilitást, élen kell járnunk a gazdasági fejlődésben, a sporteredmények terén és a tudásban is – üzente a polgármester-helyettes. Hozzátette: Újvidék tiszta szívből támogatja a koszovói népet, és minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy jobbra forduljon sorsuk.

Đurić köszönetet mondott a Vöröskeresztnek, valamint azoknak a szervezeteknek és egyéneknek, akik nagymértékben hozzájárultak azokhoz az akciókhoz, amelyeket 2015 óta szerveznek, és ezt tervezik folytatni az elkövetkező években is.

Dragan Lazić, az Vöröskereszt újvidéki szervezetének titkára elmondta, az akciósorozatnak köszönhetően több mint 300 koszovói általános iskolás látogathatott Újvidékre.

– 2016-ban az akciósorozathoz csatlakozott a nagybecskereki önkormányzat is. Ezúton szeretnék köszönetet mondani az újvidéki és a nagybecskereki önkormányzatnak, mert segítségük nélkül nem szervezhettük meg a koszovói gyermekek vendéglátását. Nagyon fontos ezenkívül megemlíteni a štrpcei Vöröskereszt és a helyi közösség hozzájárulását, akik a körülményektől függetlenül kitartottak humanitárius munkájuk mellett – emlékeztetett Lazić. Hozzátette: a gyermekek a jó szervezésnek köszönhetően meglátogathatták a Péterváradi várat, a Városi Múzeumot, valamint megtanulhatták azt is, hogyan kell újjáéleszteni a bajba jutott embereket.