2024. március 29., péntek

Egymást támogatva

Újra találkoztak a szépkorúak a muzslyai szeretetházban

A hosszan tartó forróság miatti kényszerszünet után tegnap újra találkoztak a muzslyai szépkorúak a szeretetházban, amely 2006 óta működik a helybeli katolikus plébániától kapott épületben. A harminc-negyven lelket számláló kis közösség tagjai már várták, hogy szerdánként újra találkozzanak, együtt imádkozzanak, énekeljenek, szórakozzanak, megtudják, mi történt közösségükben, és ami a legfontosabb: megosszák sorsukat egymással.

– Elmondjuk örömeinket, elmondjuk gondjainkat, együtt vagyunk. Egyik kisírja magát, a másik elmondja az örömét. Érezzük, hogy jóban-rosszban össze tudunk tartani. Ahogy tudunk, egymásnak segítünk, vagy legalább megvigasztaljuk egymást. Nagyon szívesen és örömmel jönnek, hiszen az itt eltöltött fél napon úgy érzik, hogy „nem vagyok egyedül, valaki velem van” – mondta Rácz Mária Gizella nővér, a Szent Erzsébet Szeretetház vezetője.

Kapusi Ilona nyugalmazott egészségügyi nővér hét éve segíti a szeretetház munkáját. Szavai szerint az egyedül élőknek a ház nem képes visszaadni az eltávozott családjukat, de itt hetente megtalálják azt, ami a legjobban hiányzik neki.

– Nagyon sok idős személy magára van hagyva. A gyerekek külföldön vannak. Nem tudnak sajnos hazajönni. Akkor a mindennapi bajokat mivelünk tudják itt megosztani. Mi nagyon szívesen elbeszélgetünk, sőt ők is maguk között. Újságcikkeket szoktunk olvasni, régi magyar nótákat elő szoktunk venni, és énekelgetünk velük – mondta Ilona.

Az elnéptelenedő falvainkban az utcán is csak ritkán látni embert. Már szinte szomszédok sincsenek.

– Egyedül nem jó. A szomszédság ugye szintén el van foglalva, vagy elmentek. Elmentek külföldre. Üresek a házak. Akik itthon maradtak, azoknak is más elfoglaltságuk van. Ezért szeretek ide eljönni, mert kibeszélgetjük magunkat, meg egy kicsit társaságban van az ember – mesélte a helybeli Szarapka Erzsébet.

A tervek szerint a muzslyai szeretetház az év végéig egy új, tágasabb házba költözik. A szeretetház munkáját támogatja a nagybecskereki Caritas és Muzslya helyi közösség.