2024. április 20., szombat
BIRKÓZÁS – U20-AS VILÁGBAJNOKSÁG, SZÓFIA

Soványka termés

A napokban fejeződött be az U20-as világbajnokság Szófiában, de túl sok jóról nem számolhatunk be, mert sem a magyar, sem pedig a szerb fiúválogatott nem szerzett érmet. A szerbiaiak közül ehhez Luka Katić (97 kg) volt a legközelebb, aki a nyolcaddöntőben technikai tussal nyert a dél-koreai Kim ellen, a negyeddöntőben 10:5-re kikapott a kazah Macsijevtől, a vigaszágon egy késhegyre menő küzdelemben múlta felül a svéd Klostermannt, de a bronzmeccsen szintén technikai tussal veszített a kirgíz Uulutól. A felsőhegyi Mario Vuković (87 kg) mindjárt a rajton veszített az iráni Csoubanitól, de a vigaszágra került, ám ott a cseh Havelka győzte le.
A magyar lányok ezzel ellentétben nem maradtak dobogós helyezések nélkül, Borsos Viktória (59) ezüstöt érdemelt ki, Szenttamási Róza (55 kg) és Nyikos Veronika (76 kg) pedig bronzzal zárt.

Csapatversenyben kötött- és szabadfogásban egyaránt Irán nyert 174, illetve 159 ponttal, a lányoknál pedig Japán végzett az első helyen 230 ponttal, Magyarország a 7. lett 56 ponttal.