2024. március 28., csütörtök

Fókuszban a fiatalság

Ifjúsági programot kezdett a Vöröskereszt Kishegyes községben, hamarosan megnyílik a népkonyha

A Vöröskereszt Kishegyes községi szervezete az iskolakezdés jegyében 5 napos szerb nyelvű képzést szervez ezen a héten a középiskolás és a felsős diákok számára, a magyar nyelvű oktatást szeptember 1-étől kezdik. A részletekkel kapcsolatban Fontányi Andor titkár elárulta, hogy ezúttal öt különböző témát dolgoznak fel.

– A program megvalósításának az ötlete a nyári táborok mintájára forrt ki, és az alapelképzelés az volt, hogy a diákokkal még jobban elmélyítsük a kapcsolatot, esetleg újabb fiatalokat is bekapcsoljunk a tevékenységeinkbe. A tanulókkal délutánonként dolgozunk, így hallhatnak a Vöröskereszt múltjáról és jelenlegi tevékenységéről szerte a világban, a tolerancia és az egymással való együttélés nehézségeiről, az elsősegélynyújtásról, a szenvedélybetegség elleni küzdelemről és az emberkereskedelemről, valamint téma még a gyermekek biztonságos közlekedése a forgalomban. Az a célunk, hogy a diákok ismereteit kiszélesítsük, és ősztől bekapcsoljuk őket az ezekhez a témákhoz köthető programjaink kivitelezésébe – számolt be a titkár. Mindezt az úgynevezett Kortárs edukáció program keretében, aminek az a lényege, hogy a gyerekek tanítsák a gyerekeket. A képzés fő előadója Dejana Mihajlović ifjúsági koordinátor, valamint a szervezet azon aktivistái, akik többrétű tudással rendelkeznek.

Foglalkozás a Vöröskereszt Kishegyesi Szervezetének ifjúsági táborában (Lakatos János felvétele)

Foglalkozás a Vöröskereszt Kishegyesi Szervezetének ifjúsági táborában (Lakatos János felvétele)

– Magyar nyelven szeptember elsejétől a gyerek biztonságos közlekedésére fektetjük a hangsúly, az ehhez kapcsolódó programokat az iskolában és az óvodákban is megvalósítjuk. Szeptember 10-én lesz a tartományi elsősegély-nyújtási verseny, amelyen községbeli csapatunk is részt vesz. Ez után egy nappal a Nők Kishegyesi Fórumának szervezésében nyárbúcsúztató kezdődik a Hegyalja utcában, ahol szintén a gyermekekhez szóló programban veszünk részt, illetve népszerűsíteni szeretnénk a tevékenységeinket. – mondta el a titkár, aki szólt arról is, hogy a következő hónapban megkezdik a téli időszakra történő felkészülést. Ez azt jelenti, hogy a szociális programok lebonyolítása intenzívebbé válik, elsőként élelmiszer-csomagokat osztanak majd a rászorulóknak, a szociális központtal karöltve. Október elsejétől pedig startol a Vöröskereszt legtömegesebb és legnagyobb lendületű tevékenysége, a népkonyhaprogram. Fontányi Andor elmondta, hogy 180 felhasználóra készülnek, akiknek 9 hónapon át biztosítanak majd meleg ételt a hét öt napján.