2024. április 19., péntek

Ma döntenek a kormányfőjelöltről

Miloš Vučević: Az SZHP ragaszkodik ahhoz, hogy a kisebbségek nagyobb szerepet vállaljanak a végrehajtó hatalomban

Korábbi bejelentések szerint a Szerb Haladó Párt elnökségének tegnap kellett volna megvitatni, hogy kit javasol a kormány élére, illetve milyen összetételű kormányt szeretne, erre azonban ma kerül sor 17 órai kezdettel. Továbbra is két lehetőségen gondolkodik a párt, illetve Aleksandar Vučić államfő, aki egyben az SZHP elnöke is. Az egyik jelölt Ana Brnabić jelenlegi kormányfő, a másik pedig Miloš Vučević, Újvidék polgármestere.

Miloš Vučević a Prva televízió reggeli műsorában tegnap elmondta, hogy fennáll annak lehetősége is, hogy a párt koalíciós partnerei javasolnak kormányfőt, és az is, hogy a párt ezt a javaslatot elfogadja.

Rámutatott arra, hogy az SZHP ragaszkodni fog ahhoz, hogy a kisebbségi pártok is részt vállaljanak a végrehajtó hatalomban, vagyis a kisebbség számára inkluzív kormányra lehet számítani, ezzel szeretnék megmutatni azt, hogy Szerbia nyitott minden polgára számára. Ezen az elnökségi ülésen derül ki, sikerül-e megállapodni abban, hogy folytatják az együttműködést a tízéves koalíciós partnerekkel, a Szerbiai Szocialista Párttal és az Egyesült Szerbiával. Ugyanakkor hozzátette, hogy a párt elnökségének napirendjén nemcsak a kormány kérdése szerepel majd, hanem számos más, időszerű politikai témáról is vitát folytatnak.

– Sokkal fontosabb kérdés a leendő kormányfő személyénél az, hogy milyen politikát folytat majd a kormány, illetve mit fog tenni az előttünk álló időszakban, ami semmiképpen sem lesz könnyű – hangsúlyozta Vučević, majd rámutatott, egyelőre senki sem tudja, mire lehet számítani szeptember 1-jétől Koszovóban, mit hoz az energiaválság, az orosz kőolajimportra vonatkozó szankció, az áram- vagy a földgázhiány. Mint mondta, a bosznia-hercegovinai helyzet folyamatos nyitott kérdései vagy a montegerói kormány feloszlatása, Szerbia Horvátországgal való viszonya, mind kihívások elé állítja a kormányt.

A műsorvezető többször is feltette a kérdést, hogy mivel ő az egyik kormányfőjelölt, készen áll-e mindezekre a kihívásokra, Miloš Vučević azt válaszolta, hogy bárkinek bizalmat szavazhat a párt, és hangsúlyozta, hogy nincs párton belüli rivalizálás, ő és Ana Brnabić baráti viszonyt ápolnak, együttműködnek, hiszen jóval a politikai karrierjük előttről ismerik egymást.

– Bármilyen döntés is születik, mi együtt fogunk dolgozni. Hogy milyen lesz a kormány összetétele, milyen személyes döntés születik, én nem tudnám kizárni egyik lehetőséget sem. Ana Brnabić valóban nagyon jól végezte a munkáját, és egyáltalán nem volt könnyű Aleksandar Vučićtól átvenni a miniszterelnöki tisztséget – hangsúlyozta Vučević. Hozzátette: – Ha Ana kapja meg a mandátumot, kész vagyok vele együtt tenni az ország érdekeiért. Ha viszont a párt mellettem dönt, ha engem javasol erre a posztra az elnök, mindent megteszek Szerbiáért – mondta, és leszögezte: annak, aki kormányfő lesz, biztos kinő néhány ősz hajszála az államfő mellett.

A műsorban beszélt a polgármesteri munkájáról is. Elmondta, büszke mindarra, amit tíz év alatt sikerült elérnie, igaz, szavai szerint voltak olyan dolgok, amelyekre lehetett volna jobb megoldást is találni.

– Küzdöttem Újvidékért, ahogy Szerbiáért is teszem, így nyugodtan alhatok. Hogy eljött-e az idő egy új fejezethez a politikában? Meglátjuk. Nem menekülök a felelősségtől. Ha ugyanezen a tisztségen maradok, csalódott leszek-e? Nem. Én nem így működöm – mondta Újvidék polgármestere.

Kitért a koszovói helyzetre is, és megállapította, hogy a múlt héten Brüsszelben nem született semmilyen megoldás a rendszámtáblák ügyében. Mint Aleksandar Vučić már elmondta, Albin Kurti, Koszovó kormányfője csak túlbonyolította az így is összetett problémát.

– Amíg Szerbia nem mond le területének egy részéről – remélem, erre soha nem kerül sor –, Koszovó sem kaphatja meg azt a területet – hangsúlyozta Vučević.