2024. április 16., kedd

Egyre népszerűbb az alternatív gyógyászat

A modern orvostudományba vetett bizalom nem feltétlenül nőtt az elmúlt években. Sokszor hallani ismerősöktől, hogy egyre kevésbé hisznek az orvosokban, félnek a gyógyszerektől, de kipróbálnak mindenféle egyebet. Valószínűleg ezek a dolgok is hozzájárultak az egyre inkább előtérbe kerülő alternatív gyógymódok alkalmazásához, ami azért elég tág és homályos fogalom. A természetgyógyászat újbóli megjelenése óta ezek a gyógymódok egyre jelentősebb szerepet töltenek be az egészségügyi ellátásban és a betegségmegelőzésben.

A természetgyógyászat több ezer éves múltra tekint vissza, sok ismert és kevésbé ismert filozófusnak, természettudósnak, illetve orvos munkásságának köszönhető a ma ismert módszerek megalkotása, köztük Thalésznak, Alkmainonnak, vagy a mindenki által jól ismert Hippokratésznek. Az időszámításunk szerinti idők első kiemelkedő alakja Aulus Cornelius Celsus volt, aki Tiberius császár gyógyításáért felelt. Neki köszönhetjük az első orvosi enciklopédia elkészülését, illetve ő foglalkozott behatóbban a különféle fürdők gyógyhatásaival is. Az idők folyamán egymás mellett párhuzamosan fejlődtek ki a természetgyógyászat különféle válfajai. Az alternatív orvoslás alkalmazási területei és eljárásai tehát sokfélék. Magába foglalja például a homeopátia, a hagyományos kínai orvoslás, illetve a természetgyógyászat számos formáját, emellett különböző technikákkal és kezelésekkel foglalkozik, mint a csontkovácsolás vagy az érintésterápiák. A gyógyászat követői lényegében azt állítják, hogy a testnek, a léleknek és a szellemnek összhangban kell lennie egymással, így a legtöbb esetben az alternatív gyógymód a test harmonizálásával foglalkozik. Míg a klasszikus orvoslás inkább a betegségek hatásainak kezelésére összpontosít, operációval, illetve szintetikus gyógyszereken alapuló kezelésekkel, amelyeknek negatív mellékhatásai is lehetnek, addig az alternatív gyógyászat a természetes módoktól indul ki. Célja konkrétan a betegség okának a felkutatása és kezelése.

Az a tény, hogy az alternatív gyógyászat sok módszerét máig sem támasztották alá tudományosan, a legtöbb embert nem zavarja, sőt szívesen alkalmazza a kíméletes gyógyítási módszereket. Ez azonban azzal a kockázattal jár, hogy nem alkalmazzák a fontos orvosi diagnosztikai eljárásokat. Ennélfogva lehetséges, hogy az ártalmatlan megjelenésű tüneteket az alternatív orvoslás félreértelmezi, és nem kezeli időben. Éppen ezért a nem javuló tünetekkel rendelkező betegnek konzultálnia kell egy hagyományos orvossal.

Bár az alternatív gyógymódok számos betegség ellen jótékony hatással bírnak, nem szabad szem elől téveszteni, hogy olyan jelenségek is vannak, amelyekkel szemben óvatosnak kell maradni. Mivel a lakosság tájékozottsága a témakörben igencsak felületes, az alternatív gyógyítási módszerek alkalmazásával kapcsolatban a különféle visszaélések veszélye is felmerül. Elsősorban számos olyan hamis készítmény van a piacon, ami nem kellőképpen bevizsgált. Másodsorban pedig egymás után bukkannak fel az olyan hangzatos nevű terápiák, amelyek hatástalanok vagy akár károsak is lehetnek. Mielőtt bármilyen új terápiát vagy kezelést kipróbálnánk, érdemes utánajárni és átgondolni az előnyeit, valamint a hátrányait is.