2024. március 29., péntek

Mihajlović: Novembertől nem vásárolhatunk orosz kőolajat

Zorana Mihajlović bányászati és energiaügyi miniszter Kruševacon kijelentette, hogy az Oroszország elleni EU-szankciók hatodik intézkedéscsomagja azt jelenti, hogy november elsejétől az országból már nem lehet nyersolajat vásárolni, a Szerbiai Kőolajipari Vállalatnak pedig más országokból kell olajat szereznie.

Hozzátette: véleménye szerint ez nem fogja befolyásolni a szerbiai piacot. Mihajlović hangsúlyozta, hogy november 1-je után csak a szabadpiacról lehet majd kőolajat szállítani.

– Már két hónapja tudunk az EU döntésről, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy ne legyen fennakadás a piacunkon, és hiszem, hogy ez sikerülni fog – mondta a tárcavezető.

Aleksandar Vučić szerb államfő augusztus 21-én, vasárnap tartott sajtótájékoztatón azt nyilatkozta, hogy november elsején szankciókat vezenek be Szerbia ellen.