2024. április 20., szombat

Újvidék a tambura jegyében

A jubiláris 15. alkalommal megrendezett Tamburafesztivál fő programszámait a Szabadság téren élvezhette ingyenesen a közönség vasárnapig. A hagyományos tamburazenekarok versenyén kívül olyan műsorokat is láthattunk, amilyeneket mostanáig még nem szerveztek. A több napos rendezvényplatform a tamburások felvonulásával kezdődött, bemutatták az Állítsátok meg a Dunát és a régi mutatókat című dokumentumfilmet.

A Szabadság téren felállított színpad előtt csütörtökön este hatalmas tömeg gyűlt össze (Fotó: Ótos András)

A Szabadság téren felállított színpad előtt csütörtökön este hatalmas tömeg gyűlt össze (Fotó: Ótos András)

A Tambura mondovisio keretében tizenöt ország szólistái versenyeztek. A nemzetközi szakzsűri értékelése szerint a legjobb az idén az ukrajnai Sznjizsana Koverha Síkságom című előadása volt, míg a második helyen Marko Kukobat végzett Jelena című dalával. A harmadik helyezés a görög Lamproszo Gonzáleszt illette meg, dalának címe: Továbbra is egy asztalnál. A legjobb tamburazenekar címét egy horvát banda vitte el, Hrvoje Harkanovac vezetésével.

(Fotó: Ótos András)

(Fotó: Ótos András)

A fesztiválon fellépett a Johann Strauss szimfonikus zenekar és a Tambura filharmónia is. A Vajdasági RTV nagy tamburazenekara is szerves részét képezte az idei programnak, akárcsak a korábbi években. Az időjárás lehetett volna kegyesebb is a fesztiválhoz, de összesítettben az eredmény mégsem rossz. Hangulatfotóink is alátámasztják ezt a megállapítást.