2022. december 1., csütörtök

Az ünnepek megerősítenek bennünket

Szent István-nap és újkenyér-ünnep Magyarkanizsán

Szombaton délután kezdődött meg a magyarkanizsai ünnepségsorozat, melynek alakulásába beleszólt az időjárás. Szent István most a szomjazó földet örvendeztette meg inkább, mint a szabadtéri programokat váró családokat. A kétnapos ünnepet Magyarkanizsa önkormányzata eseménydúsra szervezte, előreláthatóan sokakat meg is mozgatott volna a színes, mindenkihez szóló program, ám ezek egy részét kénytelenek voltak lemondani. Vasárnap reggel a katolikus és a pravoszláv templomban is kenyérszentelő szentmisét szolgáltattak.

Sokan jelentek meg szombaton késő délután a falvédő-kiállítás megnyitóján, hiszen múltunk megidézői, a mintegy kétszáz, a Dobó Tihamér Képtárban elhelyezett emlék mindenki számára tartogat nosztalgiát. Vázsonyi Csilla néprajzkutató nyitotta meg a kiállítást, és elmondta, hogy a feliratos falvédő most a reneszánszát éli.

Megszentelték az új kenyeret Magyarkanizsán (Fotó: Puskás Károly)
Megszentelték az új kenyeret Magyarkanizsán (Fotó: Puskás Károly)

– A XX. század elő felében jöttek divatba nálunk ezek a feliratos falvédők, melyek német nyelvterületről kerültek Magyarországra is. Nagyon egyszerű hímzéstechnikával készültek, de ettől függetlenül izgalmas műfaj, mellyel a néprajzosok is most kezdenek el igazán foglalkozni – magyarázta a néprajzkutató. – Ez a kiállítás is azt mutatja, hogy mindenkinek van kapcsolódási pontja ezekhez a lakástextíliákhoz.
Mint láthattuk a képtár falain, sokan őrizték meg családi emlékként, és bocsátották most rendelkezésre, hogy mások is megtekinthessék a különbőző feliratú, néha vicces, máskor bölcs mondatokat tartalmazó falvédőket, melyeknek természetesen egykoron praktikusság szempontjából is volt jelentőségük.

A városháza előtti téren közben illatfelhő gomolygott, gazdag étel- és italkínálattal várták a kilátogatókat, akik a Night Cruisers Band koncertjére össze is gyűltek.

Az eső nem akart szűnni, így ismét több, a szabadtérre tervezett programot le kellett mondani, amit pedig lehetett, a Cnesa színháztermébe helyeztek át. A polgármester, Fejsztámer Róbert ünnepi beszédét is meghallgathatta az ünneplő közösség, ebben kifejezésre juttatta, hogy az ünnepek megerősítenek bennünket összetartozásunkban, hitünkben, de számadásra is késztetnek.

– A Szent István-i örökség számbavétele után fel kell tennünk magunkban is a kérdést: megteszünk-e mindent annak érdekében, hogy családunknak és népünknek jobb sorsa legyen a szülőföldön?
Önkormányzatunk politikájának középpontjában évek óta a család és a közösség áll. A családbarát program intézkedései, támogatási formái a gyermeket vállaló családokat segítik, az erős szociális háló és a folyamatos fejlesztésekkel támogatott egészségügy pedig biztonságot teremt közösségünk minden tagja számára. A mezőgazdasági támogatások és az idegenforgalmi beruházások célja szintén a megmaradás és a szülőföldön elérhető perspektívák megteremtése mindenki számára, aki nem tudja és nem akarja a gyökereket feltépve idegenben leélni az életét. Az egyén önmagában büszke, másokkal karöltve azonban hálás lehet. A hála érzése ilyenkor az együttes erővel véghezvitt feladatokkal, elért sikerekkel járó ajándék, ami közösséggé kovácsolja azokat, akik részt vesznek a fejlődésben, a felemelkedésben. És erre a közösségi erőre most nagyobb szükség van, mint bármikor.

Ünnepünk egyik alappillére az új kenyér iránti tisztelet kifejezése, valamint a hála tolmácsolása mindazok irányába, akiknek szorgalmas munkája révén az idén is ott illatozhat asztalunkon a mindennapi kenyerünk – mondta többek között ünnepi beszédében Magyarkanizsa polgármestere.

A rendezvény megvalósulásához hozzájárult a Tartományi Régióközi Együttműködési és Helyi Önkormányzati Titkárság.

Csütörtöki lapszámunkban bővebb képes összefoglalóval számolunk be a magyarkanizsai ünnepről.