2022. december 9., péntek

Generációkon átívelő elkötelezettség

Huszonötödik jubileumát ünnepelte a temerini Kertbarátkör

Temerinben nincs olyan magyar család, ahol ne hallottak volna a Kertbarátkörről, vagy valamilyen formában ne lenne kapcsolódásuk az egyesülethez. A több mint kétszáz tagot számláló Kertbarátkör 25 éve vesz részt a település szinte minden meghatározó mozzanatában, legyen az szaktanácsadás, nemzetközi rendezvény, lovas kocsis Mikulás-várás vagy éppen jótékonysági akció háborús menekültek megsegítésére.

Kovács Róbert (Fotó: Ótos András)

Kovács Róbert (Fotó: Ótos András)

Kovács Róberttel, az egyesület fiatal, energikus elnökével a Nagyboldogasszony napján megrendezett nagyszabású jubileumi ünnepség apropóján ültünk le beszélgetni. Minden szavából árad az a közösség iránti elkötelezettség, amely az alapítótagokat is hajthatta a cseppet sem idillinek mondható, 25 évvel ezelőtti időszakban.

– 1997-ben, amikor a háborús mindennapokat taposó lakosság leginkább csak túlélni akart, Temerinben néhányan úgy gondolták, a közösséget fel kell rázni és előre kell mozdítani – eleveníti fel a kezdeteket Kovács Róbert, a Kertbarátkör elnöke. – Majoros Pali bácsi volt az ötletgazda, a kezdeményezést pedig azonnal felkarolták azok a személyek, akik máig fontos szerepet vállalnak Temerin közéletében. Az ő kitartó munkájuknak köszönhetően tartotta meg az egyesület első összejöveteleit – mesélte az elnök. Arra is rámutatott, hogy a vélemény- és eszmecsere, az egymás megsegítése szempontjából lényeges szakmai előadások megszervezése mellett nagyon hamar a rendezvényszervezés is megindult: már az első évben megtartották az Illés-napi terménybemutatót és megemlékezést, a következő évben szervezték meg a mára már nagy hírnévnek örvendő Vince-napi Borkóstolót.

 

 – Ez az a két rendezvény, amely azóta is messze túlmutat a település, sőt az ország határain – taglalta az egyesület fiatal elnöke, de büszkén sorolta a többi rendezvényt is, amelyeket évek óta sikerrel rendeznek meg.

– A Dél-bácskai Tökverseny, a Pálinkaverseny, a Borbál, a legrendezettebb udvar versenye mind olyan esemény, mely évről évre egyre sikeresebb és színvonalasabb. Arra is nagy hangsúlyt helyezünk, hogy a gyerekek minél hamarabb kapcsolatba kerüljenek velünk, a Mikulás-várással és rajzpályázatokkal vonjuk be őket – részletezte Kovács Róbert. Megemlítette, hogy az egyesület már a kezdetekkor szoros együttműködést alakított ki más helybéli civil szervezetekkel, de magyarországi testvérszervezetekkel is felvették és ápolják a kapcsolatot.

 

 

Tíz évvel ezelőtt székhelye is lett a Kertbarátkörnek, az önkormányzat rendelkezésükre bocsátotta a Kastélyparkban elhelyezkedő kertészlakot, amelyet hatalmas összefogással fel is újítottak.

– Mi úgy fogjuk fel, hogy épületünk azért van, hogy használjuk. Mindennap folyik valamilyen tevékenység a kertészlakban: a kézimunkázó asszonyok összejövetele, a borászok estéi, a természetkedvelők gyűlései, a méhészek beszélgetései, klubnapok és ünnepségek, nem utolsósorban pedig a rendezvényszervezés mind ebben az épületben történik – magyarázta az elnök, majd kitért arra is, hogy a járványidőszakban bekövetkezett teljes leálláson kívül még azzal is szaporodtak az egyesület gondjai, hogy a kertészlakot elvették tőlük.

 

Magas rangú vendégek a jubileumon: Ternovác István, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó-bizottságának a tagja, Gusztony András, a Kertbarátkör tagja és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke (balról jobbra) (Fotó: Ótos András)

Magas rangú vendégek a jubileumon: Ternovác István, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó-bizottságának a tagja, Gusztony András, a Kertbarátkör tagja és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke (balról jobbra) (Fotó: Ótos András)

– A legfájdalmasabb pillanat az volt, mikor az önkormányzat felszólított minket, hogy át kell adni az épületet az egészségháznak, mert Covid-rendelő lesz belőle. Végül a községi magyar képviselők közbenjárására, meg mivel kiderült, egészségügyi célokra amúgy sem felelt meg az épület, újból birtokba vehettük – mondta az elnök, majd hozzátette, hogy az egész helyzetből sikerült végül előnyt kovácsolni és korszerűsíteni.

Nagyboldogasszony napján, ünnepi szentmisén emlékeztek meg az elmúlt 25 évről (Fotó: Ótos András)

Nagyboldogasszony napján, ünnepi szentmisén emlékeztek meg az elmúlt 25 évről (Fotó: Ótos András)

– Pályázat útján nyert eszközökből nyílászárókat, járólapokat cseréltünk, a meglévő mellé még egy illemhelyiséget alakítottunk ki, továbbá az épület mögött a múltban kiépített épületrészt hivatalosan bejegyeztettük, s így iroda- és raktárhelyiséggé alakíthattuk át – sorolta a megvalósított eredményeket Kovács Róbert.

A Szirmai Károly MME táncosai is emelték az ünnep fényét (Fotó: Ótos András)

A Szirmai Károly MME táncosai is emelték az ünnep fényét (Fotó: Ótos András)

Beszélgetésünkkor nem kerülhettük el az aszály kérdését, a gazdákat sújtó elkeserítő állapotok témáját sem.

– Jól ismerjük a gondokat, hisz mindannyian benne vagyunk, az időjárás és az orosz–ukrán konfliktus következményei hatalmas nehézségek elé állítanak mindenkit a mezőgazdaságban. A kör tagja a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének, és minden a gazdák megsegítésére irányuló akciójukat támogatjuk. A Kertbarátkörben is igyekeznünk kell szakmai téren minél több új lehetőségről és megoldásról tájékoztatni tagjainkat, és megpróbáljuk összekapcsolni a mezőgazdaság különböző ágaiban tevékenykedőket. Egy ilyen kis közösségben, mint a miénk, csakis az összefogásban, az egymás iránti szolidaritásban látom a megoldást – zárta gondolatait Kovács Róbert, a Kertbarátkör elnöke.