2022. december 1., csütörtök

Nyolc ügetőfutam, kiváló versenylovak

A hétvégén újra ügetőverseny Adán, a lóversenypályán

Az év elején újraalakult Halász József Lovasklub szervezésében augusztus 21-én, vasárnap több év kényszerszünet után újra ügetőversenyt tartanak Adán, a lóversenypályán. A versenyen összesen nyolc kategóriában mérik össze gyorsaságukat a versenylovak, és őket a sulkyból irányító hajtók, valamint pónilóügetőt is tartanak, amelyre tizenöt éves korig jelentkezhettek a versenyzők. Az ügetőverseny 14.30 órakor egy kvalifikációs futammal indul, majd 15 órától folytatódik a rendes futamokkal, amelyek fél óránként követik egymást. Az ügetőverseny 19.30 órakor zárul kvalifikációs futammal. A lóverseny szervezői csaknem száz résztvevőre számítanak a nyolc kategóriában, amelyek közül három egyben emlékverseny is. Mirko Vrgov, Joó Róbert és id. Bognár Nándor nevét viselik az emlékversenyek, amelyek kiemelt szerepet töltenek be a rendezvényen, mivel az adai lovassport egykori nagyjainak állítanak emléket. A nemzetközi Mirko Vrgov-futam díjalapja 80 ezer dinár, a többi futamé pedig 60 ezer. Emellett különböző ajándékok, serlegek, takarók és koszorúk is várják a díjazottakat. A Halász József Lovasklubban azt szeretnék, ha látványosak lennének a futamok, és ismét a régi fényében ragyogna az adai lóverseny, amelyre ezúttal is szeretettel várnak minden érdeklődőt. Az ügetőversenyre a belépőjegy 100 dinárba kerül, a tizenöt év alatti látogatóknak pedig ingyenes a belépés.