2024. március 28., csütörtök
BAJNOKOK LIGÁJA

Bakik és tankönyvi gólok

Fordulatos, izgalmas döntetlent játszott egymással Glasgow-ban a Rangers és a PSV együttese, a 2:2-re végződő első felvonás után nehéz kitalálni, hogy a BL-selejtező rájátszás-körének legnagyobb derbijén ki lehet a végső győztes. Skóciában a vendégek szereztek vezetést, amikor egy szöglet után a Kékek védelme betlizés után nem tudott tisztázni, az elé kerülő labdát pedig Sangare vágta a háló bal oldalába (37.). Azonban csak néhány percig tartott a PSV öröme, hiszen egy gyönyörű labdajáratás után Tavernier futott el a jobb szélen, lapos és precíz beadását pedig Čolak helyezte kapásból a hosszú alsóba (40.). A második félidő derekán aztán teljes lehetett a hazai szurkolók ünneplése: Lawrence végezhetett el bő harmincról szabadrúgást, az erős, lapos, de középre tartó lövést Benitez kapusnak elvileg könnyen fognia kellett volna, azonban a játékszer elpattant tőle, és csak néhány centivel a gólvonal mögül tudta kihalászni (70.). A slusszpoén mégis a holland alakulaté lett, hiszen Gakpo hajszálpontos jobboldali szögletére Obispo emelkedett, aki tökéletes, védhetetlen módon fejelt a hosszú felső sarokba (78.).

Nehéz dolga lesz a Dinamónak Zágrábban, miután a norvég Bodøban minimális vereséget szenvedett (Pellegrino, 37.), az est harmadik meccsén pedig a Köbenhavn többnyire beszorított helyzetben játszva gyűrte le a Trabzonsport (Claesson, 9, Lerager, 48., illetve Bakasetas, 79.).

Eredmények, BL-selejtező, 4. (utolsó) forduló, 1. mérkőzések: Bodø/Glimt–Dinamo (Z) 1:0, Köbenhavn–Trabzonspor 2:1, Rangers–PSV 2:2.

Máltai meglepetéskihívás a Partizannak

Az alacsonyabb rangú tornákon is az utolsó köréhez érkezett el a selejtező. Az Európa-liga playoff-odavágói közül számunkra természetesen a budapesti Groupama Aréna lesz a kiemelt helyszín, ahol a Ferencváros az ír Shamrockkal méri össze erejét. A Fradi az előző fordulóig még a BL-ben szerepelt, azonban a pesti Karabag elleni vereséggel eggyel alsóbb szintre csúszott. A kétszeres szigetországi bajnoki címvédővel szemben mindenképp esélyesnek számít a főtáblára, de Sztanyiszlav Csercseszov csapatának óvatosnak kell lennie, hiszen a rivális hagyományosan jól védekező gárda, amely ritkán kapitulál egynél több alkalommal.

Szerencsés sorsolást kapott a Partizan, amely aligha kaphatott volna jobb ellenfelet a Konferencia-liga csoportkörének kapujában. A máltai Hamrun már az előző körben is nagy meglepetésre búcsúztatta a szófiai Levszkit, a belgrádiaknak még az utóbbi hetek ingadozó formája ellenére is egy felvonás alatt illene eldönteniük a párharcot. A harmadik rangban szerepel a Fehérvár is, amely számára a tisztes helytállás lehet a cél a legutóbbi Bundesliga-szezonban hetedik Köln otthonában.