2024. március 29., péntek

Tilos az őshonos fák tarvágása a természetvédelmi területeken

Az energiaválság miatt hozott, fakitermelést könnyítő szabályok jövő március végéig érvényesek, természetvédelmi területen pedig továbbra is tilos az őshonos fák tarvágása – erősítette meg miniszteri utasításban a kormány eddigi álláspontját Nagy István, az Agrárminisztérium (AM) keddi közleménye szerint.

Az állami erdőkre vonatkozóan megjelent miniszteri utasítás egyértelműen cáfolja a sajtóban megjelent hamis feltételezéseket – írták.

A közlemény szerint a miniszter emlékeztetett arra, hogy az elhúzódó orosz–ukrán háború és az elhibázott brüsszeli szankciók miatt energiaválság alakult ki Európában. A kormány a drasztikus energia-áremelkedés és a nyugat-európai energiahiány miatt energia-veszélyhelyzetet hirdetett. Az erdőgazdálkodás fontos része az energia-vészhelyzet megoldásának, ezért a kormány a tűzifa biztosítása érdekében enyhítette a fakitermelés szabályait. Nagy István hozzátette, hogy Magyarországon a faanyag a legfontosabb újratermelhető nyersanyag, a magyar erdőkben fenntartható erdőgazdálkodás folyik.

Ez azt jelenti, hogy évtizedek óta kevesebb fát hasznosítunk, mint amennyit az erdők teremnek, így jelentős tartalékokat sikerült biztosítani – fogalmazott.

A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a fakitermelés szabályozására vonatkozó kormányrendelet kizárólag veszélyhelyzet esetére készült, a vegetációs időszakra vonatkozó előírások 2023. március 31. után nem alkalmazhatók. A tárcavezető megerősítette azt is, hogy természetvédelmi vagy Natura 2000 területen az őshonos fák tarvágása továbbra is tilos.

A miniszter az állami erdőkre vonatkozó utasításában kitért arra is, hogy a megnövekedett tűzifaigény miatt a keresletet elsősorban akáccal kell kielégíteni, ez a fafaj ugyanis kitermelés után nyers állapotban is jól használható. Hangsúlyozta, a könnyített szabályok csak akkor alkalmazhatók, ha a 2022-re vonatkozó kitermelési terv végrehajtásával a tűzifa-keresleti igény nem elégíthető ki.

Az ellenzéki pártok közleményben üdvözölték az agrárminiszter utasítását. Az LMP azt írta, megvédtük a védett erdőket, a Párbeszéd értékelése szerint viszont meghátrált a kormány. A főpolgármester a józan ész irányába tett lépésnek nevezte a fakivágás rendeletének „módosítását”.