2022. szeptember 29., csütörtök

Letartóztatták az SBPOK két felügyelőjét

A belügyminisztérium Belső Ellenőrzési Szolgálatának tagjai ma betörtek a Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat (SBPOK) a belgrádi Makiš városrészben található épületének helyiségeibe és letartóztatták a szervezet két felügyelőjét – írja a B92 hírportál.

– Több mint húsz felügyelő tört be az SBPOK épületébe. Két felügyelőt tartóztattak le, akiket hivatali visszaéléssel gyanúsítanak – adta hírül a fővárosi sajtó.

N. U. és Z. Đ., a Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat két felügyelőjét a belügyminisztérium Belső Ellenőrzési Szolgálatának és a belgrádi Felső Ügyészség átfogó akciójában tartóztatták le.

N. U.-t hivatali visszaéléssel gyanúsítják, ugyanis tavaly februártól idén márciusig lehetővé tette D. G. és D. M. drogkereskedők számára a kábítószer beszerzését.

Habár tisztában volt vele, hogy az említett személyek mivel foglalkoznak, mégis biztosította számukra a rendőrséggel szembeni védelmet, állítja a Kurir forrása, majd hozzátette, hogy Z. Đ. segített D. G. védelmében.

Az elfogott rendőröket a tervek szerint holnap hallgatják ki.