2024. március 29., péntek

A traktorokat hazahajtották, de a tiltakozás folytatódik

A Szerbiai Gazdák Megmaradásáért Kezdeményezés arról értesítette Ana Brnabićot, az ügyvezető kormány miniszterelnökét, hogy képviselője nem fogja aláírni a kormányfő által a gazdaszervezeteknek javasolt megállapodásszöveget, mert „csalás történt, megváltoztatták” a kormány és a gazdák között létrejött egyezményt.

A termelői szervezet a kormányfőnek küldött levelében arra kéri Brnabićot, figyelmesen tanulmányozza át a gazdák követeléseit, hogy folytathassák a tárgyalásokat. A tüntetők ugyan visszavonultak az utcákról, a tiltakozás azonban nem ért véget. „A traktorokat azért tüntettük el az utcákról, hogy ne destabilizáljuk az államot a brüsszeli tárgyalások idején” – írják a levél megszövegezői, egyben hangsúlyozzák, hogy készek a tárgyalások folytatására. „És mostantól, amiben megállapodunk, azonnal aláírjuk, szakaszról szakaszra haladva, hogy nehogy újabb csalást kövessenek el, mint ahogyan az újvidéki báni palotában történt.” A Kezdeményezés kiemeli, „mától feltétlenül, sürgősen és azonnal keresnünk kell a 2023. évre vonatkozó megoldásokat” a hektáronkénti támogatást illetően, a kedvezményes üzemanyag, az államilag támogatott műtrágyaárak, a lecsapolási illeték, valamint az aszály természeti csapássá nyilvánításának ügyében. A gazdaszervezet azt követeli a kormányfőtől, hogy szeptember derekán folytassák az egyeztetést. Megállapítja még, hogy az őszi terménybetakarítás szegényes és rövid lesz.

„Ha drágul is az étolaj, az nem a gazdákkal kötött megállapodás miatt lesz.”

Ana Brnabić kormányfő tegnap azt mondta, „az állam nem tett eleget a termelők minden követelésének, mert ez maradéktalanul sohasem lehetséges”, de megtalálták a kompromisszumot. Cáfolta egyes közgazdászoknak azt az állítását, hogy a megemelt napraforgóárról szóló megállapodás hatással lesz az étolaj kiskereskedelmi árára is. „Ezt az újgazdagok médiumaiban megszólaló szakértők állították. Ha meg is kell emelni az étolaj árát, annak oka nem ez a megállapodás lesz” – mondta az ügyvezető kormányfő a Prva tévében, hozzáfűzve, hogy a költségvetésben van pénz az ártámogatásra. Kijelentette, egyelőre nem tervezik az étolaj drágítását.