2024. március 29., péntek

Találkozó a lovak szeretete jegyében

Vasárnap Zentán a Táltos Lovasklub szervezésében lovastalálkozóra várták a lovaglás, a fogatoskocsizás, a fiákerezés, illetve a lovak zentai és környékbeli kedvelőit. A délelőtti órákban a Táltos lovastanyáról kiszűrődő lakodalmas zene már messziről jelezte, hogy kiváló a hangulat a helyszínen. A rendezvény a hagyományokhoz híven lovasfelvonulással kezdődött, majd pedig a lótulajdonosok mérték össze erejüket kötélhúzásban és más ügyességi versenyekben.

Novák Károly, a zentai lovasklub elnöke kérdésünkre elmondta, hogy nagyon elégedettek voltak a látogatottsággal, ugyanis 44 fogat és jónéhány lovas jelentkezett be a szervezőknél, vagyis azok közül, akiket vártak, szinte mindenki eljött, hogy találkozzon a rég nem látott ismerősökkel. Természetesen a találkozón ezúttal is kihirdették, melyik a legszebb ló, az ebédet megelőző időszakban pedig fogathajtó akadályversenyt tartottak, amelyre szép számban neveztek be a lovastalálkozóra fogatoskocsival, vagy fiákerrel érkezők. Ezek közül szépségében és ügyességében is kitűnt a moholi Faragó Orsolya, aki alig 17 éves kora ellenére a legjobbak közt végzett, mivel ellentétben a többiekkel, minden akadályt hibátlanul teljesített és viszonylag jó időt is hajtott.

Fotó: Horváth Zsolt

Fotó: Horváth Zsolt

– Édesapám gyerekkora óta foglalkozik lovakkal, így én egy olyan házba születtem, ahol mindig is voltak lovak és én mindig szerettem őket – mesélte Orsolya, akit szülei először 9 hónaposan hoztak el a zentai lovastalálkozóra és azóta minden évben ellátogatnak ide, és a versengésbe is mindig bekapcsolódnak.

A rendezvény egész nap tartott, és mindenki jól érezte magát.