2022. szeptember 25., vasárnap

A tambura ünnepe

A 15. alkalommal megtartandó Tamburafesztivál ma kezdődik a Szabadság téren és vasárnapig tart.

A hagyományos, tamburazenekarok versenye mellett új programok is várják az érdeklődőket. A rendezvény a tamburazenészek tömeges felvonulásával kezdődik, bemutatják az Állítsátok meg a Dunát és a régi mutatókat című dokumentumfilmet. Ezt követően a Tambura mondovisio című programot élvezheti a közönség, amelyen tizenöt ország szólistái fognak versenyezni, majd a Johann Strauss szimfonikus zenekar fellépése és a Tambura filharmónia koncertje következik, amelynek során mintegy kétszáz zenész áll színpadra. Az ifjú tamburások revüje és a Tamburakávéest elnevezés alatt futó programszámokat mindennap a Vajdasági RTV nagy tamburazenekara fogja kísérni. Mindezt a napokban megtartott sajtótájékoztatón megerősítette dr. Jovan Pejčić, a fesztivál igazgatója, Danilo Ninković, a fesztivál zenei rendezője, Sali Salini török filmrendező és Branislav Knežević, az Újvidéki Idegenforgalmi Szervezet igazgatója is, az utóbb említett szervezettel a Tamburafesztivál eseményének képviselői együttműködési megállapodást írtak alá.

A Tamburafesztivál hagyományosan megmozgatja az egész várost, a belváros utcáit napokig tamburazenészek és fiákerek járják. (Fotó: Ótos András felvétele)
A Tamburafesztivál hagyományosan megmozgatja az egész várost, a belváros utcáit napokig tamburazenészek és fiákerek járják. (Fotó: Ótos András felvétele)

– Ez a két intézmény fáradtságot nem ismerve dolgozik városunk kulturális-történelmi értékeinek népszerűsítésén, Újvidék számtalan lehetőséget nyújt vendégeinknek számára – emlékeztetett Pejčić.

Sali Salini, az Állítsátok meg a Dunát és a régi mutatókat című dokumentumfilm rendezője hangsúlyozta, hogy alkotása „több egy filmnél”, ugyanis a jövő generációja számára gazdag hagyományokat hagy hátra, vagyis mély betekintés nyújt a tambura történetébe.

Danilo Ninković elmondta, hogy a rendkívüli eseményeket, amelyeket az idei fesztiválon megcsodálhatnak a látogatók, nagy előkészületek előzték meg.

– A világon első alkalommal Újvidéken mutatkozik be a Tambura filharmónia, ebben a felállásban tizenegy ország képviselteti magát – mondta Ninković.