2024. március 29., péntek

Emberemlékezet óta a legrosszabb év

Mindennek ellenére megtartják a Kukoricafesztivált Tordán

Annak ellenére, hogy az idei kukoricatermés jóval az átlaghozam alatt lesz, a bánáti Tordán szeptember 17-én megtartják a 14. Kukoricafesztivált. Egyelőre viszont bizonytalan a kézi kukoricatörő verseny megtartása, amelyre magyarországi, romániai és szlovákiai csapatok is jelezték a részvételüket.

A kukorica mindig alapvető növénynek számított a tordai határban. Egykor a jószágtenyésztés miatt, ma kommerciális célból termesztik. A falu 4500 hektárnyi határában az idén is több mint kétezer hektáron vetettek tengerit. Az időjárás azonban nem kedvezett neki: január elseje óta a falu határában négyzetméterenként 206 liternyi csapadék volt.

– Nem emlékszek rá, hogy ennél rosszabb helyzet lett volna a tordai határban, pedig már 27 éve dolgozok mint agronómus vagy mint igazgató ebben a szövetkezetben. Akadtak rossz évek, a 2017-es rossz volt, a 2012-es rossz volt, 2002, 2003 szintén, de ennyire aggasztó helyzetre, mint ami most van, nem emlékszek – mondta Dvorák Ede, a Tordai Földműves-szövetkezet igazgatója.

Egyértelmű, hogy az utóbbi évtizedek egyik legrosszabb kukoricahozama lesz az idei, bár vannak határrészek, ahol egy kicsikét jobb a helyzet. De a szakember szerint csak árnyalatokról van szó; az egy tonna hektáronkénti terméstől a három-három és fél tonnás hektáronkénti termés között fog mozogni a kukorica átlaghozama a tordai határban. Ez pedig azt jelenti, hogy szinte minden tordai földműves valami módon megérzi majd ezt a súlyos terméskiesést.

Ennek ellenére a tordaiak nem mondtak le a Kukoricafesztiválról, amit szeptember harmadik hétvégéjén szoktak megtartani. A rendezvényen a fő hangsúly a kézi kukoricatörés és szárvágás bemutatásán szokott lenni.

– Felkészülünk egy olyan lehetőségre, változatra is, hogy az idén első alkalommal elmaradhat a kukoricatörő verseny. De a Kukoricafesztivál mint fesztivál nem fog elmaradni. És valószínűleg valamit majd kitalálunk helyette, hogy azért mégis a kukoricához, illetve az őszi terménybetakarításhoz tudjuk kötni az egész rendezvényt. Nem tudjuk azt megtenni, és nincs is arra semmilyen indok, hogy lemondjunk a fesztiválról, függetlenül a helyzettől. Számunkra az a lényeg, ami eddig is volt, hogy aki eljön ide, az jól érezze magát, társalogjon, eltöltsün egy nagyon szép napot jó hangulatban, és bemutassuk azért, hogy ennek a falunak még továbbra is vannak értékei, és hogy mindezekkel megismerkedjen mindenki – mondta Dobai János, Torda helyi közösség elnöke.

A csekély termésnek a betakarítása a tordai határban két hét múlva kezdődhet. A kukorica nagyon jelentéktelen részét silózzák a termelők, mert a faluban nagyon megcsappant a jószágállomány.