2022. december 1., csütörtök

Nagyboldogasszony napját ünnepelték Adán

Szentmisével, művelődési műsorral telt az este

Adán kedden este kirakodóvásárral, a Szentháromság-templomban hálaadó szentmisével, a korzón lévő nyári színpadon pedig alkalmi művelődési műsorral ünnepelték meg a katolikus egyház legnagyobb Mária-ünnepét, Nagyboldogasszonyt, vagyis Mária mennybemenetelét.

A Tisza menti város felújítás alatt álló templomában celebrált ünnepi szentmisét követően benépesült a korzó, ahol az árusok többnyire kézműves termékeket, jóféle borokat, édességeket, különféle fűszereket és sós nassolnivalókat kínáltak, a vásári forgatag egyik szegletében még egy dél-amerikai indiánt is találtunk, aki különböző füstölőket, nyakékeket, karkötőket és kisebb-nagyobb pánsípokat igyekezett értékesíteni.

Este hétkor művelődési műsor kezdődött a helyi Szentháromság plébánia, illetve a plébánia keretében működő Gyermekkórus, a Vadvirág Hagyományápoló Kör és az Aranykapu Művelődési Egyesület szervezésében. Az egybegyűltekkel ft. Szungyi Károly esperes plébános osztotta meg ünnepi gondolatait. Beszédében többek között rámutatott, hogy Nagyboldogasszony napja nemcsak a Boldogságos Szűz Mária testestől-lelkestől való mennybe vételének az ünnepe, hanem Magyarország védőszentjének a napja is, mely napot Szent István királyunk vezetett be, avatta ünneppé. Első keresztény királyunk ugyanis földi életének utolsó cselekedetével a koronát és vele együtt az országot népével együtt nem a gyarló földi hatalmasságokra bízta, hanem égi édesanyánknak, Szűz Máriának ajánlotta fel. Ezért lett a Szűzanya égi pártfogónk, akinek palástja majd ezer éve oltalommal véd bennünket a történelem viharos időszakaiban is – mondta, majd pedig azzal a kéréssel fordult az ünneplőkhöz, hogy tegyenek rendet szívükben és a lelkükben, hogy befogadhassák a Boldogságos Szűz Máriát.

A kézművesek kínálták portékáikat a kirakodóvásáron (Fotó: Horváth Zsolt)
A kézművesek kínálták portékáikat a kirakodóvásáron (Fotó: Horváth Zsolt)

– Mi magyarok, akik ugyan kis népként élünk itt a Kárpát-medencében, ezzel az összetartozással folyamodjunk Isten anyjához, a Boldogságos Szűz Máriához, hogy ezen törekvésünk erősödjön és Isten kegyelmével virágozzon és egyre több értéket teremjen – mondta a plébános. Őt követően Tóbiás József, Ada község képviselő-testületének elnöke üdvözölte a jelenlévőket.

Tóbiás József beszéde kiemelte, hogy a kis közösségük az ünnep kapcsán egy újabb rendkívüli összefogásról tett tanúbizonyságot és egyben abbeli reményének is hangot adott, hogy ezt az összefogást a jövőben is folytatni tudják. Kiemelte, hogy a Szentháromság-templom tetőszerkezetének a felújítása a végső fázisához érkezett és, amennyiben ez párosul a belső munkálatokkal is, amelyek szintén több hónapig eltarthatnak, akkor elmondhatják, hogy valamit valóban tettek ezért a közösségért.  Ada község képviselő-testületének elnöke szónoklata végén jó egészséget, erőt és kitartást kívánt az ünneplőknek, hogy folytatni tudják az elkezdett utat. A köszöntők utáni tartalmas művelődési műsorral kedveskedtek a jelenlévőknek.