2024. április 20., szombat

Tartsuk össze a közösségünket!

Jubileumi kenyérszentelő volt Tornyoson

Tornyoson a hétvégén harmincadik alkalommal tartottak Szent István-napi rendezvénysorozatot, amelyen vasárnap megszentelték az új kenyeret. Az ünnepség még péntek délután elkezdődött, aznap kispályás focibajnokságot tartottak, szombaton pedig a szórakozáson, a kikapcsolódáson és a finom falatokon volt a hangsúly. A település helyi közösségének az udvarában főzőversenyt, a gyermekek számára kézműves foglalkozásokat, különböző játékokat, este pedig retró diszkót, illetve a Tornyosi Ifjúsági Klub zenés, táncos estjét szervezték meg. Mindehhez társult még az is, hogy szombat este a Tanyaszínház náluk vendégeskedett.

Vasárnap a délelőtti órákban az ünneplők a helyi közöség épülete elől az új kenyeret kísérve vonultak a tornyosi Magyarok Nagyasszonya templomáig. A szentmisét Baráth Gábor celebrálta és ő is szentelte meg az új kenyeret, amit Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere, valamint Ilyés Botond, az erdélyi Gelence polgármestere szegett meg. A szentmisét díszülés követte, amelyen a házigazdák és a testvértelepülésről érkező vendégeik is a testvértelepülési kapcsolatok fontoságát hangsúlyozták. Este alkalmi kultúrműsort tartottak, amelyen Burány Hajnalka, a Vajdasági Magyar Szövetség tartományi képviselője szólt az egybegyűltekhez. Beszédében kiemelte, hogy Szent István király napja, augusztus 20-a az egyik legrégebbi magyar ünnep, amely egyben a keresztény magyar államalapítás, így Magyarország születésnapja és egyben az új kenyér ünnepe is. Az Új Kenyér napja is, nem kisebbítve a szántó-vető-arató embereknek és a marokszedőknek, valamint a búzát lisztté őrlő molnároknak, a lisztet kenyérré formáló és kisütő pékeknek az érdemét, apránként visszakapta vallásos vonatkozásait. Burány Hajnalka beszédében István király intelmeinek a lényegességét is hangsúlyozta, amely örökre meghatározta a magyarságnak a helyes utat.

– Ő a kereszténységre és a nemzeti identitásra építette a magyar hont. Ezek a jó tanácsok nem is lehetnének aktuálisabbak a mai kaotikus, egyre zavarosabb időkben, amikor alapvető értékrendünket ingatják, kérdőjelezik meg. A Szent István-i úton járni, megtartani egymást, családunkat, közösségeinket, falvainkat, ez a mai ember egyik legfontosabb feladata. Az összefogásban megsokszorozódik az erő és a szeretet, ami pozitív energiáival erős közösséget épít, és előre mutat – fogalmazott, majd rámutatott, hogy ezzel szemben a megosztottság a gonosz előtt szélesre tárja a kapukat és szétforgácsolva a közösséget negatív elemi erőkkel rombol, amire az egyedüli válasz az egység építése és az összetartozás erősítése lehet. Burány Hajnalka a tornyosiak ünnepe és ünneplése kapcsán kiemelte azt is, hogy elképzelni és megvalósítani egy ekkora rendezvényt csakis együtt gondolkodva lehet.

– A közös ünneplés egy akaratra ösztönzi a falu minden lakosát. Együtt megálmodni, megszervezni, tartalommal megtölteni, lebonyolítani és együtt megélni a boldog pillanatokat, ez az élmény a legnagyobb kincs, amit adhatunk és kaphatunk – emelte ki többek között a tartományi képviselőnő.

Az ünnepi műsor után utcabállal ért véget a rendezvénysorozat.