2024. március 28., csütörtök

Hladno pivo-koncert októberben

Az Újvidéki Vásár 2-es számú csarnokában október 8-án a Hladno pivo kultikus zágrábi rockegyüttes fog fellépni, amely már több mint három évtizede a legnépszerűbb zenészek közé tartozik, nemcsak Horvátországban, hanem a régióban is. A város őszi, zenei élete október elején a horvát banda fellépésével veszi kezdetét, olyan slágereiket hallhatunk majd, mint a Jednim osmijehom, Nije sve tako sivo, Ezoterija vagy a Pitala si me című zeneszámok. Egészen biztosan kiváló hangulatot fognak teremteni a rajongóik és tisztelőik körében.

A szervezők szerint a közönség felejthetetlen hang-, vizuális- és koncertélménynek lehet majd szem- és fültanúja. A Hladno pivo Mile Kekin frontemberrel az élén az első albumuk megjelenésének harmincadik évfordulóját ünnepli. Az együttes az őszinte és mélyre ható dalaik alapján vált ismertté és kedvessé a közönség körében. Emellett az is felismerhetővé teszi a népszerű együttest, hogy az évtizedek során sikerült megtartaniuk a régi közönségüket, valamint új rajongókat is szereztek, olyanokat, akik a 21. században a Hladno pivo zenéjén nevelkednek fel.

Az együttes közölte, hogy a közönség energikus, őszinte és hatalmas élményre számíthat. Szerintük ez lesz a Hladno pivo talán legemlékezetesebb koncertje városunkban. A fentebb említett dalok mellett még sok más ismert zeneszám is elhangzik majd, az együttes hűen bizonyítja, hogy a rock nemcsak kizárólag a 20. század zenéje, hanem egyértelműen napjainkban is érezteti hatását. A közönség végig fogja énekelni és táncolni az estét. Belépőket a Gigstix elárusítóhelyein vásárolhatnak az érdeklődők.

@sz = F. D.