2022. december 8., csütörtök
XL. FUTÓ- ÉS ÚSZÓFESZTIVÁL – MAGYARKANIZSA

Jubileumot ünnepelt a maraton

Fontos mérföldkőhöz érkezett idén Magyarkanizsa legnagyobb évenkénti sportrendezvénye, a még ma is maratonként emlegetett Futó- és Úszófesztivál, amelyet 1982-ben rendeztek meg első alkalommal, idén pedig – a 2020-as esemény törlése miatt – 40. kiírását ünnepelte. Augusztus 13-án ennek jegyében ismét átalakult és benépesült a városi strand, a látogatók mellett mindenekelőtt azzal a csaknem 600 indulóval, akik rajthoz álltak valamelyik vagy akár mindkét sportág versenyén. Ahogy mindig, ezúttal is több különböző távon és korcsoportban hirdettek győzteseket, így a résztvevők életkori skálája rendkívül szélesre nyílt a hatévestől egészen a nyolcvanévesig.

– A Tartományi Sport- és Ifjúsági Titkárság számára különösen fontosak azok a rendezvények, amelyeknek többéves, évtizedes hagyományuk van, és a rekreációt, a szabadidős sporttevékenységeket szorgalmazzák. Kétségtelen, hogy Vajdaságban a magyarkanizsai maraton, azaz a Futó- és Úszófesztivál a maga négy évtizedes történetével megkerülhetetlen jelentőségű a közösségünk számára, és fontos bástyája a testmozgás és az egészséges életmód promóciójának. A titkárság éppen ezért idén is támogatta a rendezvény megvalósulását abból a több mint 43 milliós keretösszegből, amit az idei sportprogramokra szánt a tartomány területén. Magyarkanizsa község területén összesen hét sikeres projektum realizálásához járultunk hozzá összesen 1 millió dinár értékben – nyilatkozta Kormányos László, a Tartományi Sport- és Ifjúsági Titkárság segédtitkára, aki szintén meglátogatta a fesztivált.

A legfőbb harc persze idén is az összetett győzelmekért folyt, a Tiszán zajló 3 kilométeres úszás pedig egyértelműen a tinédzserek vadászmezeje volt, hiszen a nap 12 leggyorsabb úszója kivétel nélkül ebből a korosztályból került ki. A férfiak mezőnyében a 16 éves Stefan Nićin 34:29 perces idővel teljesítette leggyorsabban a távot, de talán ennél is figyelemreméltóbb, hogy a női győztest, a 15 éves Varga Rékát az abszolút második legjobb idővel regisztrálta a rendszer, azaz minden más fiúnál és férfinál is sebesebb volt. Mindkét fiatal úszó az óbecsei Swim Star képviseletében érkezett.

A futóknál már jobban elkélt a rutin, a város utcáin kialakított 10 kilométeres pályán a harmincas korosztály vitte a prímet. Közülük is a zentai Nagy Gellért Béla volt az, aki a legjobb idővel, 34:31 perccel érte el a célvonalat a strandon. A hölgyeknél Tijana Kabić győzött a zombori ARK Somaraton képviseletében.

A legedzettebbek idén is megmérethették magukat a kombinált számban, a legnagyobb futó- és úszótáv teljesítésével. Ebben, vagyis az aquatlonban a győzelem a férfiaknál Magyarországra, a hódmezővásárhelyi Csányi Róberthez került, a nőknél pedig Bognár Csilla szállította itt a magyarkanizsaiak idei legfényesebb sikerét.

„Négy évtized nem kevés idő, a szervezőknek pedig szeretném külön megköszönni, hogy ez alatt a negyven év alatt életben tartották a rendezvényt” – szólalt fel az eredményhirdetés előtt Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere. „Voltak gödrök, amikor úgy tűnt, hogy a maraton nem lesz megtartva Magyarkanizsán, ennek szervezői és pénzügyi okai is voltak. Ma viszont nem is érzékelhető, hogy a szervezők részéről generációsváltás ment végbe, és a maraton kinézetében és hosszúságában is változás történt. Hiszen – igaz, hogy nem látszik rajtam – annak idején még én is lefutottam a Horgos–Kanizsa maratont a korábbi 13,5 kilométeres távon.”

Bár sok év eltelt 1982 óta, a szervezői és a versenyzői oldalon is vannak arcok, akik állandóak maradtak. Külön elismerésben részesült a stábtagot közül Oláh Tibor, aki elmondhatja magáról, hogy mind a 40 úszóversenyen ott volt, és csónakból ügyelt a sportolók biztonságára. És minden alkalommal láthatta a Tisza habjai között Ádám Istvánt, aki pedig 40. alkalommal is ott volt az úszómezőnyben, emellett pedig egyúttal a 80. életévébe lépve a legidősebb résztvevőnek járó díjat is átvehette a polgármestertől.