2024. április 20., szombat

Összművészet a családoknak

Kedden kezdődik a 21. Interetno fesztivál Szabadkán

Idén is sor kerül a Népkör MMK és Szabadka Város önkormányzata szervezésében az Interetno fesztiválra, Etnopolis tehát ismét beköltözik a belvárosba. A fesztivál 23-án, kedden kezdődik, és 27-én, szombaton ér véget. Idén tíz táncegyüttes mutatkozik be, hat belföldi és négy külföldi, amelyek Szlovéniából, Szlovákiából, Montenegróból és Magyarországról érkeznek. A fesztivál kiemelt vendége Kecskemét lesz, ahonnan a táncosok mellett kézműves kirakódókat is várnak.

Az ünnepélyes felvonulás és nyitóceremónia a fesztivál második napján, 24-én, szerdán, 19 órától lesz. A közönség több mint háromszáz táncos produkcióját tekintheti meg. Ezután csütörtökön és pénteken, 25-én és 26-án, 20.30-tól is tartanak táncpanorámát. Az Interetno fesztivált 27-én a 20 órakor kezdődő Visszatekintés című produkció zárja, amely a Népkör MMK és a Kecskemét Táncegyüttes együttműködése révén jött létre.

Idén is kiköltözik az Aranykapu a városba, a fesztivál idején 16 órakor nyit ki. Csaknem mindegyik műsorra a város központjában kerül sor, míg a klubestekre a Népkörben. A belépés minden rendezvényre díjtalan, csupán az Aranykapu gyermekmegőrzős-foglalkozásai fizetősek.

A sajtótájékoztatón Bodrogi Béla főtitkár, fesztiváligazgató, Bodrogi Hajnalka ügyvezető, valamint Polyákovity Izabella és Rumenyákovity Szilvia szervezők számoltak be a műsorról. Mint azt kiemelték, az Interetno, mint összművészeti fesztivál, az UNESCO védnöksége alatt valósul meg, és igyekszik a szellemi és kulturális örökségünk egészét bemutatni. Ehhez a tánc, a zene és a színház mellett hozzátartoznak a kézműves hagyományaink is, így a régi mesterségek kiállításán és vásárán régi kézműves technikák elevenednek meg, ilyen lesz például a gyertyaöntés, míg a kecskeméti vendégek a kékfestést és az anyagok mintázását mutatják be a gyerekeknek. A fesztivál különleges foltját jelenti majd Kádár Ferkó fotószínháza, amely a régi vásári fotózást eleveníti fel, miközben képekben felvillan a régi falusi élet. Erre 26-án 16 órától kerül sor, az Aranykapuban pedig Paprika Jancsi csúzlizdájába nyerhetünk betekintést, amely szintén a régi vásári hangulatot idézi meg, egy egyedülálló mechanikus szerkezet által. A kirakodóvásáron bőrdíszművesekkel, selyemfestőkkel, gyöngyékszerkészítőkkel, hímzőkkel is találkozhatunk, és a gyerekek is mindennap megismerkedhetnek egy-egy mesterséggel.

A táncpanoráma és a gyermekprogramok mellett a zenés műsorok sem maradnak el, minden délután világzenei és népzenei formációk lépnek fel Etnopolisban, az első nap a Szabadkai Fúvószenekar, őket pedig az Aranypáva-díjas Pendergő zenekar követi, délalföldi tamburazenével. A fesztiválklubban a nyitónapon a szabadkai Red Corner zenél, a többi napokon táncházak lesznek. Mivel az Interetno a családok fesztiválja, így családi zenekarok is vendégszerepelnek, ilyen a Cimbalom Brothers, akik 25-én, csütörtökön 19 órakor muzsikálnak, valamint másnap a Karaván Família, akik a hagyományos roma kulturális zenei örökséget ötvözik egyedi módon más zenei stílusokkal. A gyerekek sem maradnak zenei élmény nélkül, utolsó nap, 27-én a Bahorka lép fel zenés, táncos meseelőadással.

Az Interetno sajtótájékoztatóján (Fotó: Lukács Melinda)

Az Interetno sajtótájékoztatóján (Fotó: Lukács Melinda)

A szervezők egy rendhagyó, nagyszabású rendezvényre is felhívták a figyelmet, amelyre szintén a fesztivál zárónapján kerül sor, 27-én, szombaton 20 órától, amikor is Kodály és Bartók nyomába eredhetünk. A Visszatekintés a Népkör MMK és a Hírös Agóra Kecskemét Táncegyüttesének közös produkciója, a szervezők elmondása szerint valóságos kuriózumnak számít, hiszen megközelítőleg százötvenen vesznek részt rajta, nagy csapat készítette, a nézők pedig szabadtéren tekinthetik meg. Szinte egyszeri és megismételhetetlen, Szabadka után egyedül még csak Kecskeméten lesz látható szeptemberben. A táncprodukciót a Sergő zenekar kíséri, a rendezők Szécsi Viktória, Lukács László és Pintér Krisztián.

Az idei fesztivál arculatáról Janovics Erika díszlet- és jelmeztervező gondoskodott. A szórólapokon és a plakátokon látható alkotás is az ő munkája.

A részletes program az Interetno fesztivál online elérhetőségein található.

Nyitókép: Az Interetno sajtótájékoztatóján (Fotó: Lukács Melinda)