2022. október 3., hétfő

Brnabić: Ha mindenkinek megadjuk, amit kér, akkor Szerbia sem lesz többé

Ana Brnabić kormányfő kijelentette, hogy közelebb kerültek a gazdákkal való megegyezéshez, mint tegnap 10 órakor, viszont amennyiben mindenkinek megadnák azt, amit követel, akkor sem költségvetés, de Szerbia sem lenne többé.

– A kormány érdekében áll, hogy megegyezés szülessen, de ez csak kompromisszumot jelenthet, muszáj valahogy megtalálnunk az arany középutat – hangsúlyozta a kormányfő.

Hozzátette, hogy a gazdák kérései rendkívül ambíciózusak, amikor a napraforgó tonnánkénti felvásárlási áráért 700 eurót követelnek, míg az példának okáért Horvátországban 520, Bulgáriában pedig 535 euró tonnánként.

– A gazdáknak 600 eurós tonnánkénti árat kínáltunk fel, azonban a Kezdeményezés a Földművesek Fennmaradásáért elnevezésű szervezet ezt elutasította, ma reggel jelentették – mondta Brnabić.

Hangsúlyozta, hogy a kormány nem garantálhatja a felvásárlási árat.

– Ezt nem befolyásolhatjuk, nem nyithatjuk ki Pandora szelencéjét, mert akkor mindenki ugyanazt fogja követelni tekintet nélkül a piacra, a helyzetre és a személyes konkurenciájukra. Ezzel nemcsak, hogy szétbomlasztjuk a gazdaságunkat, hanem a mezőgazdaságunk piacképességét is csökkentjük. Ezt nem engedhetjük meg, azonban segíthetünk – magyarázta a kormányfő.

Kiemelte, hogy hétfőn megkezdték a tárgyalásokat a minimálbér összegének megállapításával kapcsolatban és ezzel a gazdákat is szembesítették, hogy az államnak erre a célra is anyagi forrásokat kell biztosítson.

– Amennyiben mindenkinek megadnák azt, amit követel, akkor sem költségvetés, de Szerbia sem lenne többé – fogalmazott Brnabić.